Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Az értékek hullanak Magyarországról – tragikusan fiatalon meghalt ez egyik legnemesebb kortárs író
2019-06-03 14:01:45
Az értékek hullanak Magyarországról – tragikusan fiatalon meghalt ez egyik legnemesebb kortárs író

Az értékek hullanak Magyarországról – tragikusan fiatalon meghalt ez egyik legnemesebb kortárs író

Térey János 1970. szeptember 14-én született Debrecenben. 1989-től 1991-ig magyart és történelmet tanult a budapesti Tanárképző Főiskolán, majd 1996-tól az ELTE Bölcsészkarán, verseit 1990-től közli az Élet és Irodalom, a Holmi, a Jelenkor, az Alföld és a 2000.
 
Költői pályafutását olyan jelentős kötetek jelzik, mint a Szétszóratás, Térerő, Drezda februárban, Paulus, Ultra. Írt prózát, de drámaíróként is közismert, nevéhez fűződik a Nibelung-lakópark, Kazamaták (Papp Andrással) és az Asztalizene című dráma is.
 
1995-ben Déry Tibor-díjjal, 2001-ben József Attila-díjjal, tüntették ki, 2003-ban, 2008-ban és 2009-ben megkapta az évad legjobb magyar drámájáért járó elismerést. 2010-ben Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal tüntették ki. Műveit angol, német, olasz, cseh, bolgár, horvát, mongol, héber és cigány nyelvre is lefordították.
További híreink
Közös EP- és fővárosi listát állít az MSZP, DK és Párbeszéd
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre. Közös európai parlamenti- és fővárosi listát állít a három ...
2024-03-28 21:01:27, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>