Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Jónás, Renátó napja van.
Az Indexnek most tűnt fel Forró Tamás halálhíre
2025-07-01 09:22:08
Az Indexnek most tűnt fel Forró Tamás halálhíre

Az Indexnek most tűnt fel Forró Tamás halálhíre

Kezdjük azzal, hogy én a Blikknek csak annyit mondtam, hogy már több hónapja hallottam Tamás halálhíréről, de azt nem mondtam, hogy hivatalosan akár a család, akár a rádió és a televízió, ahol sztárriporterként tartották számon, megerősítette volna a halálhírt!

 

Na most, ha az Indexnél csak egyetlenegy ember akad, aki odaguglizik Forró Tamás riporterhez, az tudná, hogy Forró szolnoki tudósító volt hosszú ideig, és emlékeim szerint 1986-ban költözött Budapestre, és lett szobatársam a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületében. Valóban dolgoztunk együtt, de igazából csak a rendszerváltásig.

 

Amikor Ágnesnek elkezdtem ezt a pár sort diktálni, azt mondta, hogy már évekkel ezelőtt hallotta tőlem, hogy az újságírás, mint szakma megszűnt Magyarországon. Az Index ezt ma bizonyította. Valaki kérjen már bocsánatot! Nem tőlem, a Tamástól!

 

És nem az a fontos, hogy sztárriporter volt, hanem azok a tulajdonságok és képességek, amelyek sztárrá tették, és amelyeknek nyoma nincs az Indexnél, a Mandinernél, az Origonál, és most a szakmáról beszélek, és nem arról, hogy ki, milyen hatékonyan nyalja a hatalom seggét – írta közösségi oldalán a médiaszemélyiség.

 

További híreink
A DK napjai is meg vannak számlálva…?
Máig emlékszem. 2021. októbere volt. Szemerkélő esőben, egy hosszú sorban álltam, hogy leadjam szavazatom az ellenzéki előválasztás első fordulójában. Dobrev Klárára – Br...
2025-11-11 15:00:34, Hírek, Színes Bővebben
Régi tévhit dőlhet meg a mogyorófélékről
A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is – derül k...
2025-11-11 09:17:21, Hírek, Színes Bővebben
Tarol a madárinfluenza Spanyolországban
A madárinfluenza terjedése miatt 1200 településen rendeltek el korlátozó intézkedéseket Spanyolországban hétfőn.
2025-11-10 14:34:09, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szétverték Manófalvát. A gyerekek sírnak, a felnőttek hallgatnak. Vasárnap reggelre valaki(k) teljesen szétver...
Bővebben >>