Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
Az MSZP elnöke szerint a megegyezés küszöbén állnak a szocialisták és a DK
2017-11-03 18:00:40
Az MSZP elnöke szerint a megegyezés küszöbén állnak a szocialisták és a DK

Az MSZP elnöke szerint a megegyezés küszöbén állnak a szocialisták és a DK

Molnár Gyula azt mondta, hogy már csak néhány egyéni körzetről nem egyeztek meg. Ezek rendezése után fordulnak majd az Együtthöz és a Párbeszédhez, végül pedig az LMP-t is szeretnék bevonni a koordinált indulásba, és ennek érdekében több egyéni körzetet is átengednének- tette hozzá.

 

Pártok felett álló, civil jelöltet szeretne az ellenzék közös miniszterelnökének az MSZP – erről szintén a pártelnök beszélt, aki szerint Balázs Péter, volt külügyminiszter alkalmas lenne a feladatra.

 

Molnár Gyula úgy látja, hogy a választók nem fognak megelégedni azzal, hogy ha az ellenzéki pártok csak az egyéni körzetek tekintetében állapodnak meg, szerinte közösen kellene indulniuk a választáson.

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz s...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A technológia folyamatosan fejlődik, pláne a digitális és pénzügyi világban. Ezzel valószínűleg nem mondtunk ú...
Bővebben >>