A kormány alá gyűrt/gyűrődött akadémia ennek korrekcióját kérve joggal lép fel azon igényével, hogy említsük meg: az MTA központi honlapján már a halál napján, az elsők között megjelent egy rövid hír, majd pedig az azt követő első munkanapon egy részletes szakmai nekrológ az MTA BTK Filozófiai Intézet főmunkatársának, Hévizi Ottónak a tollából. Kiemelik: Budapest főváros mellett a Magyar Tudományos Akadémia is saját halottjának tekinti Heller Ágnest.

Az MTA szerkesztőségünknek küldött önérzetes megjegyzése tudományos szempontból teljesen jogos, nincs is mit megkérdőjelezni ebben, elvégre EGZAKT szempontból nézve valóban megemlékeztek a világhírű filozófusnő haláláról egy rövid hírben kipipálva. S valóban, három napra rá a Filozófiai Intézet részéről nem, nem annak vezetője, kvázi intézményi álláspontként, hanem egy tanácsadója, mondhatni munkatársi megemlékezésként írt még egy tisztességgel semmitmondó nekrológot, ami tessék-lássék lett bővebb pár mondattal, mint az MTA szűk nekrológja.

Ami, nem mellesleg, aznap jelent meg, amikor a Szabadhír az intézmény hallgatását számon kérő cikke.

Hogy valami baj lehet a kréta körül, azt némileg igazolni látszik, hogy a 22-ei keltezésű, érzelmileg valóban lobbanékony, de a jelek szerint mégsem teljesen indokolatlan szándékú cikkünk után három nappal, 25-én még egy picit bővebb megemlékezéssel rukkolt elő honlapján a Filozófiai Intézet. De még/már ekkor sem intézményi deklarációként vállalva Heller szellemiségét és közéleti örökségét, hanem ha lehet, egy tovább puhított, 1990-ben lezáruló, ezt követően elmaszatolt részletességgel megemlített pályát hempergettetnek panírba  az intézet egy másik kutatója, Szabados Bettina részéről.

Az MTA joggal és önérzetesen kéri számon a szerkesztőségünkön, hogy nem tudományos körültekintéssel fogalmazott s ezt, mint fent, ismét elismerjük, nem vagyunk elég alaposak, s körültekintőek. Ám, akár csak Heller maga, szenvedélyesek annál inkább s ennek felróható a tévedésünk lehetősége.

Amint lehetett volna némileg szenvedélyesebb az az MTA is, amely elvárta, követelte és a legvégsőbbekig harcolt is a kormányzat ellen, a kormányzati szolgastátusz ellen, amivel mostanra saját lakájukká kasztrálták a méltán nagy múltú és önérzetes intézetet, amit valaha Tudományos Akadémiának hívtak.

Amennyiben mára ennyi önérzete és ereje maradt csupán, hogy már csak a szerkesztőségünkön tudnak elégtételt venni, nem a magunk büszkesége miatt, de szomorúan kérünk elnézést.