Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Ambrus napja van.
Az oktatásban mára csak a diákok, a tanárok és a szülők nem fontosak
2014-06-12 14:59:30
Az oktatásban mára csak a diákok, a tanárok és a szülők nem fontosak

Az oktatásban mára csak a diákok, a tanárok és a szülők nem fontosak

A közoktatás problémáiról tárgyalt ma Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke. A találkozón részt vett Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is.

 

A találkozót követő sajtótájékoztatón a DK alelnöke elmondta: pártja az Orbán-kormány oktatáspolitikájának legelszántabb ellenfele. Szerinte az Orbán-kormány e téren is a lehető legrosszabb irányba indult el, ez a politika úgy rossz, ahogy van, amivel nem lehet és nem is érdemes egyezkedni. Megemlítette az emlékezetes parlamenti virrasztást, amikor a párt országgyűlési képviselői egész éjszaka bent maradtak a parlamenti ülésteremben, tiltakoztak a kormány oktatáspolitikája ellen, és online kapcsolatban voltak az érdeklődőkkel, válaszoltak kérdéseikre és fogadták javaslataikat. A gondok között említette a centralizációt, a szakmai autonómia eltörlését, az oktatás átideologizálását, a tankönyvmizériát, a kizárólag a pedagógusok alávetését szolgáló Nemzeti Pedagóguskart, az elhibázott életpályamodellt. Bejelentette, hogy napokon belül benyújtanak az országgyűlésnek egy komplett alternatív közoktatási törvényjavaslatot, amit valamennyi demokratikus párttal egyeztetett.

 

 Egy éven belül háromszor emelkedik a pedagógusok bére - mondta februárban Hoffmann Rózsa. Ez első hallásra nagyon szép, az Eduline oktatási portál ugyanakkor rámutat: a valóság azért ennyire nem "rózsás": van, aki egész pontosan 406 forintos emelésre számíthat.  

 

 

Mendrey László emlékeztetett: bár a PDSZ-nek komoly ellentétei voltak a kormánnyal, szakszervezetként tagjaikat kell képviselniük, akik között DK-s éppúgy akad, mint kormánypárti, ezért ők nem lehetnek ennyire radikálisak. Céljuk a politikusok szemének fölnyitása, hogy tekintetüket a közoktatás legsúlyosabb gondjaira irányítsák, és elérjék ezeknek a tanulók, a szülők és a pedagógusok számára egyaránt elfogadható megoldását. Mendrey a gondok között megemlítette a tankötelezettség korhatárának leszállítását, a szakképzés negatív irányú változtatásait, a pedagógusokat fenyegető nagyarányú elbocsátásokat, a 32 órás kötelező benntartózkodást. A tankönyv ügyében az ellátás akadozásánál is nagyobbnak látják a tartalmi problémákat, azok átideologizáltságát. Külön problémaként említette a kötelező iskolai hitoktatást, és ő is megemlítette a Nemzeti Pedagóguskart, amelyet a pedagógusok elsöprő többsége elutasít, hiszen csupán 10%-uk vett részt az erről szóló titkos szavazáson.

 

A PDSZ egyébként minden parlamenti párttal kezdeményezett tárgyalást, a tervezett találkozók sorában a mai volt az első.

 

Utoljára frissítve: 2014-06-12 14:59:19

További híreink
Hol használható hatékonyan a kozmetikai kendő tartó és adagoló?
A kozmetikai kendő tároló és adagoló egy olyan kiegészítő, melyre nem feltétlenül van szükségünk mindig és mindenhol. Ma már kaphatóak papírdobozos megoldások is, melyek ...
2023-12-06 14:05:45, Hírek, Aktuális Bővebben
A kormánymédia túltolta a valóságon Koltai Semmelweis-filmjét
Az újságcikkek címei azt sugallják, hogy nagy nemzetközi sikert ért el hétvégén a Koltai Lajos rendezte, 2,3 milliárdból készült Semmelweis-film, és a nagy torontói feszt...
2023-12-05 17:49:04, Hírek, Aktuális Bővebben
Még nem érzed elég biztonságosnak a fürdőszobádat?
Kezdjük először is ott, hogy egy fürdőszoba soha nem lehet elég biztonságos. Mivel az otthoni balesetek döntő többsége ebben a helyiségben történik, ezért cseppet sem ére...
2023-11-27 17:11:42, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Talán kevés olyan szer szerezhető be napjainkban, amely valóban képes kielégíteni az igényeinket. Éppen ezért ...
Bővebben >>