Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Az ország hátralépett kb. 70 évet: Elfogadták a „Stop Soros” törvényt
2018-06-21 16:01:07
Az ország hátralépett kb. 70 évet: Elfogadták a „Stop Soros” törvényt

Az ország hátralépett kb. 70 évet: Elfogadták a „Stop Soros” törvényt

Pintér Sándor belügyminiszter kétharmados támogatást igénylő előterjesztését 160 igen szavazattal, 18 nem ellenében fogadta el a parlament.

 

Az új Btk.-paragrafus szerint a jogellenes bevándorlás elősegítését, támogatását az követi el, aki szervező tevékenységet folytat azért, hogy Magyarországon menedékjogi eljárás kezdeményezését tegye lehetővé olyasvalakinek, aki nincs üldözésnek kitéve ott, ahonnan - vagy amely országon keresztül - érkezik.

 

A szervező tevékenység irányulhat arra is, hogy tartózkodási jogcímet szerezzenek jogellenesen belépőknek. Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, ezek a tettek vétség miatt elzárással büntetendők.

 

Aki viszont ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat vagy a szervező tevékenységet rendszeresen folytatja, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ugyanígy kell szankcionálni azt, aki a bűncselekményt vagyoni haszonszerzésért, több embernek segítséget nyújtva vagy a 8 kilométeres határzónában követi el.

 

Módosult a menedékjogi törvény is, amelynek értelmében ezentúl nem lehet elfogadni annak a menedékkérelmét, aki olyan országon keresztül érkezik Magyarországra, ahol nincs kitéve üldözésnek, súlyos sérelem veszélyének, vagy ha az az ország, amelyen keresztül utazott, megfelelő védelmet biztosított vagy biztosított volna, ha a kérelmező ilyen igénnyel él.

 

Elfogadta az Országgyűlés az alaptörvény hetedik módosítását a kormány kezdeményezésére szerdán. Az állam alapvető kötelessége az ország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme, és Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be - rögzítették az alkotmányban. 

 

Az összes országgyűlési képviselő kétharmadának támogatását igénylő jogszabályt 159 igen, 5 nem szavazattal hagyta jóvá a parlament. Jogi védelmet kapott az otthon nyugalma és megtiltották az életvitelszerű közterületen tartózkodást. A módosítás létrehozta a külön közigazgatási bíráskodást.

 

(képünkön: a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó menekülteket segít)

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Tegyük tisztába a fogalmakat!
Ma már a legtöbb cégnek szüksége van weboldalra vagy az internetes kereskedéshez webáruházra, és ennek kapcsán kerülnek előtérbe a domain és a tárhely fogalmak, amelyekrő...
2024-03-14 17:32:38, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A leendő magyar űrhajóssal is találkozhatnak az érdeklődők a Csillagászati Héten Pécsen a Zsolnay Negyedben.
Bővebben >>