Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Eszter napja van.
Bárándy: Abszurd a többes állampolgárok kiutasítása
2025-03-11 07:52:47
Bárándy: Abszurd a többes állampolgárok kiutasítása

Bárándy: Abszurd a többes állampolgárok kiutasítása

A Fidesz újabb Alaptörvény-módosítást készít elő, amely lehetővé tenné a kettős állampolgárok kiutasítását az országból bizonyos esetekben. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője vasárnap közölte, ha a kormány úgy látja, hogy a szuverenitást veszélyezteti, akkor Magyarországról kiutasítható a „más állam állampolgárságával is rendelkező magyar állampolgár”.

 

„Ez irodalmi és jogászi megfogalmazásban is ugyanilyen súlyos, hiszen itt arról van szó, hogy kiutasíthatók magyar állampolgárok Magyarországról, amennyiben van még egy állampolgárságuk” – mondta a Megbeszéljük hétfői adásában Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügyi miniszter, hozzátéve, hogy ők ugyanolyan állampolgárok, mint azok, akiknek csak egy vagy három állampolgárságuk van. „Magyar állampolgárt kiutasítani Magyarország szuverén területéről, az alkotmányosság teljes felrúgása” – összegzett.

 

Azt is hozzátette, hogy az Alaptörvényben is az szerepel, hogy Magyarország védelmezi állampolgárait, ezzel élesen ellentmond, ha „kidobja” állampolgárait. A védelmet is legjobban úgy tudja ellátni az ország, ha területén tartózkodik a védelemre szoruló állampolgár.

 

„Ezek szerint egy szlovák, cseh, román, osztrák vagy a másik 26 uniós tagállam állampolgárát ilyen módon nem, de amennyiben bármelyiküknek van egy magyar állampolgárságuk is, akkor el lehet az országból távolítani. Ez abszurd. A kiutasítás egy Btk-ban lévő büntetés, nemcsak az alkotmányosságot, hanem a büntetőjog alapvetését is semmibe veszi ez a tervezgetés, hiszen ott alapvetés, hogy nincs büntetés bűncselekmény nélkül” – összegezte. A szuverenitás azonban „amorf” fogalom, nem annak vélt fenyegetettsége nem a Btk-ba tartozik.

 

A tervezet ilyen formában tiltott diszkriminációt tartalmaz, mert magyar állampolgár és magyar állampolgár közt tesz különbséget.

 

(a teljes beszélgetést itt hallgathatják meg)

További híreink
Óriási kínai autógyár települhet Pécsre
A magyar-amerikai kapcsolatokat nem veszélyezteti – nyugtatgatott az államtitkár.
2025-05-15 10:46:56, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Egy év alatt kiszerettek a nyugdíjasok a DK-ból
A 65 évesnél idősebbek körében még mindig a Fidesz vezet egyértelműen, az ellenzéki pártok esetében viszont egy év alatt a Demokratikus Koalíciót kiszorította a Tisza - e...
2025-05-13 10:26:46, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Orbán hatalmas öngólt lőtt az erdélyi magyarok kapujába
Az RMDSZ volt elnöke, Markó Béla szerint kontraproduktív, és a határon túli magyarok helyzetét sem segíti, hogy Orbán Viktor a választás előtt pár nappal arról beszélt, a...
2025-05-12 11:13:34, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ma lehullt a lepel a Fidesz képmutató és hazug politikájáról. Nyilvánosságra került egy döbbenetes hangfelvéte...
Bővebben >>