Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
Bayert felmentették a diáklány mocskolása miatt
2020-06-10 12:11:42
Bayert felmentették a diáklány mocskolása miatt

Bayert felmentették a diáklány mocskolása miatt

Felmentette a Fővárosi Központi Kerületi Bíróság Bayer Zsoltot az ellene becsületsértésért indított perben, amelyet a diáktüntető Nagy Blanka kezdeményezett. A Népszava tudósítása szerint a bíróság úgy ítélte meg, hogy ha valaki kiáll a nyilvánosság elé, és elmond egy beszédet, a közélet aktív szereplőjévé válik, és innentől kezdve tűrnie kell a kritikát.

 

Az ügy a 2018-as túlóratörvény miatti tüntetéshez kapcsolódik, ahol az akkor érettségi előtt álló Nagy Blanka is felszólalt; a lány fertőző járványhoz hasonlította a Fideszt, amely szerinte lerabolja az országot.

 

Bayer ezután az Echo TV műsorában „szerencsétlen, nyomorult, rohadt kis prolinak”, illetve „igazi kretén, barom állatnak” nevezte Nagyot, akire aztán a kormánypárti média össztüze zúdult. Azt írták róla többek közt, hogy több tárgyból bukásra áll, illetve sokat hiányzik, alig jár iskolába.

 

A Bayer Zsolt ellen indított eljárásban a Fővárosi Központi Kerületi Bíróság első körben elutasította Nagy Blanka keresetét, kimondva: Nagy Blanka közszereplőként tűrni köteles a bírálatot. Ezt a döntést a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette és új eljárásra kötelezte a bíróságot, ám most ismét felmentették Bayert. A döntéssel szemben Nagy Blanka fellebbezni fog – írta a Népszava.

További híreink
Neked milyen álmaid irodája?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista azt hihetné, hogy teljesen mindegy minden, a lényeg, hogy leg...
2024-04-17 10:50:40, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az esküvő kapcsán a vőlegény öltözékéről nem beszélünk eleget. Pedig a menyasszony mellett a vőlegény az esemé...
Bővebben >>