Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Andrea napja van.
Belháború miatt távozott a Momentum szóvivője
2018-01-18 14:00:51
Belháború miatt távozott a Momentum szóvivője

Belháború miatt távozott a Momentum szóvivője

„Miután Soproni Tominak hónapok óta az az egyetlen és legfőbb politikai célja, hogy legyőzze Andrist majd átvegye a helyét, muszáj megszólalnom” – írta a levélben Papp, aki saját távozását is a Fekete-Győr – Soproni ellentéttel indokolta.

 

Az Index azt írja: Papp távozása és levele után Fekete-Győr és Soproni kiegyezett egymással, és az összes elnökségi tag közös, meglehetősen önkritikus levélben igyekezett nyugtatni a tagságot.

 

„Nem a jelenlegi folyamat az első idén, amikor valaki megalapozatlan, fél- vagy tizedigazságokra épülő és személyeskedő vádakkal illeti a szervezet egy másik tagját. Még ijesztőbb ez akkor, amikor teszi ezt egy nagyobb plénum – mint a küldöttgyűlés – előtt. Az elnökség teljes összhangban ítéli el ezt a magatartást, hiszen minden jóindulat mellett is egy ilyen vádaskodó levél elülteti a gyanakvás magját a hallgatóságban, a megvádolt fél pedig védekezésre vagy viszontvádak megfogalmazására kényszerül, ami egy lefelé vezető spirál, és még mélyebb morális gödörbe taszítja a társaságot" – írták.

További híreink
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Mit mutat a pénzügyek jövője a kereskedők számára?
A technológia folyamatosan fejlődik, pláne a digitális és pénzügyi világban. Ezzel valószínűleg nem mondtunk újdonságot, viszont az is egyértelműen látszik, hogy a fejlőd...
2024-04-09 17:47:05, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Romos, penészes cserelakást ajánlott a MÁV a mini-Dubaj helyett
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj miatt mondták fel – írja a Hvg. A 27 bérlőből mindössze 4 fog...
2024-04-04 17:38:50, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ismét gazdag programkínálatot ígér az ünnepre és előtte a nagyhétre a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum, megren...
Bővebben >>