A héten volt a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja, amelynek alkalmából egy diákcsoportot vezetett végig a Terror Háza tárlatán, saját, személyes élményeit is megosztva az ifjúsággal.

Azon szerencsés emberek között tartja számon magát, akivel sok minden megtörtént, de szerencsére kivégzés nem volt a családjában, de persze a közeli barátok között számos embert ért tragédia.

A koncertekről és az azt követő üldöztetésről így vallott a Bors oldalán:

-Megverték őket, ahogy bennünket is. A gyülekezésre nagyon odafigyeltek, ha egy tízezres koncertünk volt, ott automatikusan jött az erőszak, mert féltek a jó hangulattól és a boldogságtól, rettegtek, hogy azonnal kiterjed máshová is.

A televízió kérte, hogy maradjunk vágóképeket csinálni. A végleges felvételhez kellett, az utcán addig a rendőrök ütötték az embereket. Miután végeztünk, egy tök sötét utcában mentünk a dobossal hazafelé a Keleti mellett. Egyszer csak kiugrott egy kapuból három sötét ruhás rendőr, és annyit mondott: Megvagytok! Beráncigáltak minket a közeli ôrsre. Éjfél körül odaértünk, egy csomó csávó volt ott a koncertről. Az orrukkal támaszkodtak a falnak, váltott lábon kellett állniuk. Csupán pár percig tudod egyensúlyban tartani így magad. Minket hajnalig kínoztak. Ha kidőltél, vagy megvertek vagy rád eresztették a farkaskutyákat. Szájkosár volt rajtuk, mert voltak annyira rafináltak, hogy maradandó károsodást ne szenvedjünk. A halálfélelem viszont végig ott volt, mert nem tudtuk, mi lesz a vége a kínzásnak.