Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
Bíztató összefogás: Az ellenzék egy jelöltet indít a kőbányai időközi választáson
2018-08-16 13:00:29
Bíztató összefogás: Az ellenzék egy jelöltet indít a kőbányai időközi választáson

Bíztató összefogás: Az ellenzék egy jelöltet indít a kőbányai időközi választáson

Kovács Róbert Momentumos politikust (a képen jobbra) a DK és az MSZP már támogatja, a Jobbik és az LMP eddig nem jelezte, hogy indítanának jelöltet, így nagy valószínűség szerint egyetlen ellenzéki jelölt mérkőzik meg a Fidesz által támogatott Szilágyi-Sándor András református lelkipásztorral.

 

A körzetben eddig Fideszes képviselő volt, akinek új munkája miatt összeférhetetlenség állna fenn ezért írták ki az időközi választást. A kerület másik 11 körzetében is a Fideszesek az önkormányzati képviselők, így Kovácsnak, ha megválasztják nem lesz könnyű a helyzete.

 

Kovács Róbert kérdésünkre elmondta, hogy bizakodó a hangulata, az esélyeit növeli, hogy a körzet 5200 szavazójából, akik 2200 háztartásban élnek, már 1500-at felkerestek, és ő személyesen is 800 emberrel beszélgetett eddig, de a munkát tovább folytatják.

 

A Kovács Róbertet támogatók abban is bíznak, hogy a Kőbánya Blues oldal szerkesztője helyben eléggé népszerű és ismert is.

 

Kertész Z István

Utoljára frissítve: 2018-08-16 20:34:36

További híreink
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Tarlós a honvédelmi miniszter feleségét szeretné főpolgármesternek
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – akit valamikor ő talált ki – viszont ismeri az önkormányzati ...
2024-03-17 11:51:59, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>