Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Zsuzsanna napja van.
Borkai-ügy: Nem az a gond, hogy a konzumnő(k) uniós támogatásban kaphatták a tiszteletdíját
2019-10-08 13:59:15
Borkai-ügy: Nem az a gond, hogy a konzumnő(k) uniós támogatásban kaphatták a tiszteletdíját

Borkai-ügy: Nem az a gond, hogy a konzumnő(k) uniós támogatásban kaphatták a tiszteletdíját

Ami azóta új tárhelyről a továbbiakban is folytatni kívánja az egyre undorítóbb részleteket felvető leleplezést.

 

Borkai csak részben tartja megalapozottnak az egyértelmű szexfelvételeket, melyeken immár tisztán kivehető volt ő maga is – ezt követően kapcsolták le a blogot a szerverről. A volt olimpiai bajnok – egy csillag Orbán sportimádatának az egén – az ellenzék összeesküvéséről, manipulációról beszél, a jachtkirándulást pedig állítása szerint nem közpénzből finanszírozta.

 

Még ahhoz is hülye, hogy felmérje a szavainak a jelentését – ugyan már kedves polgármester úr miből tengeti akkor az életét, ha nem közpénzből...?

 

Több mint groteszk, hogy a hajóra szervezett hölgyek előzőleg pályázhattak s nyertek is uniós pályázatot, mint indoklásukban írták „elsősorban esküvőkkel, leány- és legénybúcsúkkal foglalkoznék, majd szolgáltatásomat kibővítve tervezem gyermekprogramok, születés- és névnapi bulik, illetve nagyobb céges rendezvények lebonyolítását is.”  

 

Maga a blog, illetve a titokzatos szerző, aki az lemúlt napokban ezt az elképesztő lavinát elindította túl professzionálisan felépített hatásmechanizmussal működik, semhogy hirtelen felindulásból, pláne hogy ellenzéki boszorkánykonyhából indulna, amit Borkai övön aluli intelligenciája is védekezett a mai sajtótájékoztatóján.  Már csak azért sem, mert a biliborító illető a több mint oktatófilmbe illő pozitúrák alatt lényegében karnyújtásnyira áll Borkaitól, az üzleti partner ügyvédjétől, tehát tökéletesen tisztában vannak vele, hogy ki készítette a felvételeket.

 

És még sem nevesítik az illetőt. Mégsem tagadja mindazt, amit a blog a botrányvideó mellett tételesen felsorolt a győri ingatlanokkal történt manipulációkból származó s Borkai által mohón lenyúlt, sőt követelt mesebeli összegekről, az ügyvédhaver kaszinói bevételeiről, miegymásról.

 

Többek között arról, hogy Győrben van egy tőkeerős Audi, amelyről köztudott volt, hogy fejlesztésben gondolkozik, aminek hírére a potenciális földterületeket olcsón felvásárolták s a multicégnek multiáron adták el. Amimhez nem igaz ,hogy nincs köze egy polgármesternek. Amihez nem igaz, hogy nincs köze Orbánnak – hiszen az egész rendszere így épül fel, egy személyiségzavaros küldetéstudathoz mérten épít valami ködös újmagyar birodalmat, amihez rengeteg pénz kell, s csak annyit hagy lopni a cselédeknek, amitől engedelmes droidokként lopnak a birodalom számára.

 

Aki pedig bunkó balkáni módon szerepzavarba kerül és azt hiszi, hogy ő találta fel a maffiaállamot és saját zsebre próbál terven felül teljesíteni, azt kíméletlenül eltakarítja az útból – Mengyi, Simonka, Borkai intő példa kellene, hogy legyen. De mindig elfelejtik. Pedig ha egy Lázár Jánost el tudott takarítani az útjából Orbán, a vidéki versenyzőket megeszi reggelire.

 

A Borkai-ügynek egy alapvető tanulsága van: akár tudatos kinyírásról, akár valóban csak egy kiábrándult bennfentes igazságosztásáról is van szó, izelítőt kaphattunk abból, hogy miként is működik a NER-birodalom s annak csicskahada a valóságban. Egy másik tanulság pedig kellene, hogy legyen, mégpedig hogy mindennek a tükrében miként alakul a hétvégi választás – alakul-e bármi ebből a bizonytalanok lelkében, akik nem Fekete Pákóra orgiáznak közpénzjachtokon az Adrián.  

További híreink
Bódi Sylvi rasszista ironizálással nyalt be az Orbán-kormánynak – Mikronéziából
Végre Bódi Sylvi is nyilatkozott a koronavírusról: a jelenleg Mikronéziában élő modell meglehetősen rasszista uszítással vezetett le Instagram-oldalán, hogy szerinte hogy...
2020-02-18 19:28:25, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Bayer Zsolt megnyugodhat: nem lesz politikai tisztogatás a vári lakások miatt
Az I. kerület új, ellenzéki polgármestere azt mondta: a Magyar Nemzet megkap minden szükséges információt, ő pedig nem azt akarja, amit az előző polgármester, nem politik...
2020-02-18 19:28:22, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Jogerősen nyert a DK: nem volt törvénytelen a tévészékház meglátogatása
A Fővárosi Törvényszék csütörtökön helyben hagyta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, miszerint az országgyűlési képviselők 2018. december 16-án é...
2020-02-17 21:08:54, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A tavaly május 29-én a Hableánnyal ütköző, azt lényegében elgázoló Viking Sigynt szállodahajót szorosan követő...
Bővebben >>