Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Borzasztó körülmények közt tartotta gyerekeit egy oroszlányi nő
2014-04-16 09:25:11
Borzasztó körülmények közt tartotta gyerekeit egy oroszlányi nő

Borzasztó körülmények közt tartotta gyerekeit egy oroszlányi nő

Állatokhoz is méltatlan módon, koszban és mocsokban cseperedett az a két kislány, akiknek 28 éves édesanyjuk most a bíróságon felel tetteiért.


Az oroszlányi nő egyedül nevelte az 5 és a 7 éves gyermeket, elképzelhetetlen körülmények között - számolt be a Blikk. A gyerekek rongyokban jártak, időjárásra való tekintet nélkül. Amikor a hatóságok vizsgálatot tartották a család házánál, a padló vizelettől volt mocskos, amibe még az ellenőrök cipőjének talpa is beleragadt.


- Az anya többször is felügyelet nélkül hagyta a gyermekeket,  otthonuk szemetes és koszos volt. A szülő a védőnő által előírtakat nem tartotta be, a szükséges orvosi vizsgálatokra pedig nem vitte el a gyerekeket, ezáltal a testi, érzelmi fejlődésüket veszélyeztette - számolt be a tatabányai városi ügyészség sajtóosztálya. 


 Az ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a nő ellen, felfüggesztett börtönbüntetést javasolnak számára. Az igazán durva az, hogy anya, mintha mi sem történt volna, továbbra is együtt él a gyermekekkel, egyelőre nem vették el őket tőle.


A helyi szociális szolgálat későbbre ígért tájékoztatást. 

További híreink
A kábítószer kereskedők a rács mögé kerültek
Jogerős ítélet született a kábítószer-kereskedők ügyében.
2024-02-13 21:14:44, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Nem éri meg fiktív számlákkal adót csalni
Sikeresen számolt fel egy fiktív számlák kibocsátására szakosodott bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
2024-02-09 21:04:59, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Letartóztatták a komlói rablópárost
A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy fiatalkorú fiú és egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra a Komlón kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt.
2024-01-29 21:07:26, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Sokan biztosan emlékeznek még azokra az időkre, amikor a benzinkúton kellett sorban állni a szélvédőre simít...
Bővebben >>