Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Tivadar napja van.
Botrány az ATV-nél
2025-09-30 09:49:16
Botrány az ATV-nél

Botrány az ATV-nél

Szeptember 22-én hétfőn kezdődött el az őszi parlamenti ülésszak, Orbán Viktor felszólalásával. A kormányfő 13 órakor mondta el a maga beszédét, ehhez képest az ATV már reggel 9-kor beszámolt Orbán beszédéről.

 

Merjük naggyá tenni Magyarországot, mondta Orbán Viktor az új parlamenti ülésszak első napján, és miközben üdvözölte a képviselőket, hangsúlyozta, hogy a tavasz óta történt változások felértékelődtek, és sokszor évek alatt megszokott fejleményekkel érnek fel – volt olvasható az ATV honlapján órákkal a felszólalás előtt. Ekkor még csak egy Facebook-poszt volt elérhető a miniszterelnök oldalán, ahol előrevetítette a parlamenti felszólalását.

 

A csatorna hamarosan korrigálta a hibát, és már ekkor jelezték, elismerik, hogy súlyos szakmai hiba történt, aminek következményei lesznek házon belül. A Media1 úgy tudja, hogy lettek is: két internetes szerkesztőt kiraktak az eset után.

 

A Media1 forrásai szerint a két kirúgott személy közül az egyik a kormányfő Facebook-posztjának néhány mondata alapján készítette a cikket, a másik pedig kiegészítette a leírtakat és múlt időben fogalmazott. Egyikük sem bizonyosodott meg arról, hogy Orbán órákkal később beszél majd csak.

 

További híreink
Hatósági ellenőrzés indult az óvodások tömeges megbetegedése ügyében
Az ebéd elfogyasztása után hányás és hasmenés miatt eddig 470-en jelentkeztek panaszokkal, közülük 47 gyermek szorult kórházi ápolásra.
2025-11-08 15:58:37, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Sikerült megvédeni a rezsicsökkentést, még „űrnagyhatalom” is lehetünk
A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében Magyarország teljes mentességet kap az orosz energiahordozókra kivetett amerikai sza...
2025-11-08 09:58:02, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Botrány, az van
Ha ebben az országban el mersz indulni a választáson, akkor bűnözőkkel kerülsz szembe – Tóta W. Árpád FB-jegyzete.
2025-11-07 15:30:52, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Európai Parlament már 2019-ben egyértelmű többséggel jóváhagyta az évente két alkalommal sorra kerülő óraát...
Bővebben >>