Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
Brüsszelnek elege lett a magyar pofátlanságból
2015-07-19 18:01:04
Brüsszelnek elege lett a magyar pofátlanságból

Brüsszelnek elege lett a magyar pofátlanságból

Útépítésre pénz már 2014-ben se jött Magyarországra. Tavaly januárban derült ki, hogy a bizottsági ellenőrzésen fennakadt bő 600 milliárd forintnyi útépítési pályázat. (Később 360 milliárd forintnyi pályázatra csökkentették a problémás beruházások körét.)

 

A bizottság azt kifogásolta, hogy a legtöbb útépítési pályázati kiírásban szerepelt, hogy csak az aszfaltozhat, akinek az építkezés 50 kilométeres körzetében aszfaltkeverő telepe van. A testület szerint ez túl szigorú megkötés volt, kizárták például a mobil aszfaltkeverőkkel induló pályázókat - írta a portál.

 

 

A bizottság által kifogásolt pályázati kiírás a Gyurcsány- , a Bajnai- és az Orbán-kormány idején is jellemző volt. Visszamenőleg 25 százalékos korrekciót akartak előírni büntetésül.

 

A magyar kormány kezdettől vitatta a bizottság kifogását. Az alkudozás végigkísérte az elmúlt másfél évet. A vitában tavaly augusztus vége óta nincs érdemi előrelépés: akkor kiderült, hogy a bizottság ragaszkodik 90 milliárd forintnyi korrekcióhoz, és Lázár János hiába járt emiatt alkudozni ettől kezdve Brüsszelbe.

 

Amióta a vita tart, azóta a bizottság felfüggesztette az útépítésről szóló számlák kiegyenlítését Magyarország felé. Ez a közlekedési operatív program és a regionális operatív programok egyes prioritásainak "előzetes felfüggesztését" jelentette jogi szempontból. A keddi változás lényege, hogy az "előzetes" státuszból sima "felfüggesztés" lett. A gyakorlatban ez nem jelent változást, pénz útépítésre eddig se jött, és eztán se jön.

 

Az időzítés maga annyiban érdekes, hogy elvben az "előzetes felfüggesztés" csak fél évre szólhatott volna, ám most már legalább másfél éve tartott, a mostani besorolást meg kellett volna kapnunk már tavaly nyáron.

Utoljára frissítve: 2015-07-20 14:24:36

További híreink
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben
Az egyik legnépszerűbb megoldás ablakok, erkélyajtók esetében: a bukó-nyíló nyitásmód
A különböző nyílászáróknál különösen fontos az, hogy milyen módon lehet őket kinyitni. Ez nagymértékben meghatározza a kényelmet, a komfortot és a használat egyszerűségét...
2024-03-27 10:19:44, Hírek, Aktuális Bővebben
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években ...
Bővebben >>