Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Mária napja van.
Brutálbírság a Metának, alapjaiban megrendülhet az óriáscég
2026-08-30 09:42:26
Brutálbírság a Metának, alapjaiban megrendülhet az óriáscég

Brutálbírság a Metának, alapjaiban megrendülhet az óriáscég

Megállapodást kötött a Meta 47 amerikai állammal abban a gigaperben, amelyben azzal vádolták a céget, hogy a platformjaikat úgy alakították ki, hogy az függőséget okozzon a gyerekeknek. Az alku értelmében a Mark Zuckerberg vezette cégnek összesen akár 18 milliárd dolláros, vagyis 5600 milliárd forintos kártérítés is ki kellhet fizetnie – írja a New York Times.
 
A bírságon túl a Metának a platformjai működését is át kell alakítania, melynek eredményeként nagyobb biztonságban lehetnek a kiskorúak a függőséggel szemben.
 
Ilyen például az alapértelmezett napi 2 órás időkorlát a Facebookon és az Instagramon együttvéve, amit csakis a szülők engedélyével kapcsolhatnak ki. Tiltani fogják az éjszakai használatot, valamint iskolaidőben is tiltva lesz az appok használata. Emellett a 16, 60 és 90 percet elérve is figyelmeztetést küldenek majd a kiskorú felhasználóknak, részletezte a BBC.
 
Fontos változtatás az is, hogy a lájkok rejtve lesznek a tinédzserek profiljain és azokon, akikkel kapcsolatba lépnek. Olyan hírfolyamot is ki lehet majd választani a fiataloknak, amit nem algoritmus vezérel. Végül pedig a videós tartalmak automatikus lejátszását is leállítják. A HVG hozzátette: egyelőre nem tudni, hogy ez egy globális, vagy csak az amerikai piacot érintő változás-e, ám mivel az Egyesült Államokban egy ekkora perben alulmaradt a cég, jó eséllyel máshol is meglépik a változtatásokat.
 
A cég azt is vállalta, hogy további 5,3 milliárd dollár kártérítést fizet, amennyiben a versenytársai, vagyis a TikTok, a SnapChat a YouTube is hasonló változtatásokat vezetnek be a saját platformjaikon. Hiába beszélhetünk történelmi jelentőségű perről, Mark Zuckerberg ennek rendezése után sem lehet sokkal nyugodtabb, ugyanis az elkövetkezendő hónapokban rengeteg iskola és magánszemély által indított per vár még a Metára. Mindezt úgy, hogy idén csak a második negyedévben körülbelül 2 milliárd dollárt költöttek jogi ügyek rendezésére.
 
(kiemelt kép: Mark Zuckerberg)
 
További híreink
Fókuszban a magyar táncművész életpálya
„Magyar Táncművész Életpálya Fórum 2026” címmel szeptember 11-12-én megrendezésre kerülő konferencián a középfokú táncművészeti képzés és a művészetoktatás aktuális kihí...
2026-09-08 02:56:57, Hírek, Színes Bővebben
Fantasztikus siker Pamplonában
A Pamplonában rendezett junior aerobik-világbajnokságon a PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola versenyzője, Böhönyei Bálint világbajnoki címet szerzett a junior férfi egyéni vers...
2026-09-07 21:44:28, Hírek, Színes Bővebben
Nyakunkon a hidegfront
Még néhány napig kitart a nyárias meleg, a hőmérséklet akár a 34 fokot is elérheti, szerdán azonban markáns időjárás-változás érkezik. A Dunántúlon záporok, zivatarok és ...
2026-09-06 09:46:51, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Soha nem mértek még ilyen meleg hónapot Magyarországon - derül ki a HungaroMet legfrissebb adataiból.
Bővebben >>