Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Mihály napja van.
Brutális gyilkosság Felsőregmecen
2013-10-29 14:31:26
Brutális gyilkosság Felsőregmecen

Brutális gyilkosság Felsőregmecen

2013. október 28-án, a délutáni órákban egy 69 éves asszonyt az otthonában olyan súlyosan bántalmaztak, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az elkövető ezt követően a sértett ékszereivel és egyéb értékeivel elmenekült.

 

Egy szerelő találta meg a holttestet, miután nem tudott bejutni az asszonyhoz a korábban megbeszélt munka miatt. Ő hívta a 112-es segélyhívót és értesítette a rendőrséget. A kiérkező mentők az idős nő nyári konyhájában találták meg az akkor már elhunyt asszonyt. Fején külsérelmi nyomok voltak.

 

A bűneset felderítése után kiterjedt nyomozás kezdődött. A bűncselekmény elkövetésével egy 34 éves helybéli férfit gyanúsítanak, aki korábban alkalmi munkát végzett az asszonynál.

 

A gyanú beigazolódott. Másnap délelőtt, mindössze fél nap alatt elfogták az elkövetőt - K. Róbertet - a nyíregyházi vasútállomáson. Az elfogott férfi beismerte tettét. Az áldozattól eltulajdonított készpénzt megtalálták nála - közölte Mecser Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitány-helyettese miskolci sajtótájékoztatóján.

 

Ellene nyereségvágyból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, illetve kezdeményezték előzetes letartóztatását.

 

VID

Utoljára frissítve: 2013-10-29 14:31:24

További híreink
Fegyverrel fenyegetőzött, letartóztatták
Letartóztatták azt a férfit, aki szeptember 12-én fegyverrel fenyegetett meg két embert Pécsen.
2020-09-15 14:22:37, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Nem látok!; – kiáltott a táncoló fiatalember, összeesett és már nem sikerült újraéleszteni
Tánc után lett rosszul a 27 fiatalember a szombathelyi Óperint utca egyik szórakozóhelyén lett rosszul csütörtökön 21 óra környékén egy 27 éves fiatalember. A társai azon...
2020-08-14 14:20:07, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Folyamatosan veszélynek tették ki a gyerekeiket
Vádat emeltek a gyermekeiket elhanyagoló, rendszeresen italozó szülők ellen.
2020-08-13 21:56:05, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A BKK szeptembertől egy három hónapos tesztidőszakban próbálja ki, miként válik be a hétvégenkénti díjmentes k...
Bővebben >>