Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Budaörsi tiltakozás az iskolák államosítása ellen
2016-06-07 15:30:50
Budaörsi tiltakozás az iskolák államosítása ellen

Budaörsi tiltakozás az iskolák államosítása ellen

Mi, a budaörsi Illyés pedagógusai és dolgozói, politikai és világnézeti meggyőződésünktől függetlenül tiltakozunk az iskolák immár totális államosítási szándéka ellen, és egyetértünk a Budaörs Város Önkormányzata által megfogalmazott, ellenszavazat nélkül elfogadott állásfoglalással.” – áll az Illyés Gyula Gimnázium tiltakozásában, amelyet a tanárok több mint 90 százaléka, majd valamennyi budaörsi közoktatási intézmény is támogatott. 

 

Budaörs Város Önkormányzata legutóbbi testületi ülésén elvi állásfoglalást fogadott el, amelyben tiltakoznak az oktatási intézmények teljes államosítása ellen. A kormány ugyanis olyan törvénymódosítást terjesztett be, amely az iskolák fenntartása után a működtetésük jogát is elvenné az önkormányzatoktól.

 

Ma már világosan látszik, hogy az állam kisajátítja a közösségünk által létrehozott és fejlesztett infrastruktúrát, a tulajdonunkat képező iskolaépületeket és a hozzá kapcsolódó ingó és ingatlan vagyont. A fenntartás után a működtetés jogának megvonása szétszakítja még a maradék kapcsolatot is az iskola és az önkormányzat között.” – olvasható az illyéses pedagógusok tiltakozó állásfoglalásában. “Megdöbbentő, hogy ma Magyarországon éppen a helyi közösségek ügyeinek intézésére létrehozott, választott önkormányzatok nem jogosultak korábbi iskoláik fenntartására és működtetésére. Veszni látszik a rendszerváltás alapvető vívmánya: a helyi közösségek önrendelkezési joga, az önkormányzatiság” – zárul az illyéses tanárok tiltakozása, akik – a budaörsi közoktatási intézményekkel, köztük az óvodákkal is karöltve - 2016. június 7-én este 7 órára demonstrációt szerveznek a városháza előtti térre.

 

(További részletek: budaorsinaplo.hu)

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
A szépségmegőrző rutin alapjai: ránctalanítás és szemkörnyékápolás
Mindannyiunk leghőbb vágya a fiatalos, vonzó megjelenés, és ebbe beletartozik az élénk tekintet, a jól ápolt, üde arcbőr is. Ahhoz azonban, hogy mindez megvalósulhasson, ...
2024-03-28 16:53:21, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Vállalkozóként tudod, hogy neked kell döntéseket hoznod – ezzel nincs is baj, amikor a szakmádról, a vállalkoz...
Bővebben >>