Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emőke napja van.
Bűn az élet: Egy haláleset margójára
2018-12-24 16:59:43
Bűn az élet: Egy haláleset margójára

Bűn az élet: Egy haláleset margójára

A kora reggeli órákban egy Bikás-parki padon másnapos kábultsággal ébredezve, fázósan húzta magán összébb a dzsekijét. Vérben úszó szemeivel bambán nézett körül a fekhelyeként szolgáló pad mellett. Az odahulló, mindenféle színben pompázó falevelek között, csikkek után kutatva. Felvett egyet. Párnaként a feje alá gyűrt szatyorból elővette a maradék borát, és nagyot húzott a hűvös vinkóból. Lassan tisztulni kezdett a kép.

 

Rágyújtott. Kirúgta a csaja már megint.

 

Az elgyötörtségtől előre görnyedve fújta ki magából a rosszízű füstöt. Gondterhelten kutatott a tudatában, valami megoldást próbált találni a bajára. Tudta, vissza már nem mehet.

 

Az agyát képtelen volt működésre bírni,tágra nyílt szemei,üres, tompa csillogással meredtek a semmibe.

 

A csend fájdalmas, élettelen ürességgel üvöltött benne.  Felszisszent, amikor a csikk a körmére égett.

 

Valamit kezdeni kéne magával, ha nem akarja egy parkban leélni a hátra levő életét gondolta. Hatvanéves volt komoly rutint szerzett már a pofára esést követő talpra állásokban. De ez most más volt, valami eltörött benne. Valahogy elfogyott az addig rá, oly jellemző életereje, lazasága, már nevetni sem tudod magán. Száraz, pillantás nélküli rezzenéstelen szemmel mered maga elé. Váratlanul az agya funkcionálni kezdett.

 

Keserű gondolatok jutottak eszébe. Elmorfondírozott magában, hogy miért ilyen szarok általában a párkapcsolatai. Mint ahogyan szar lett ez is.

 

Hobóként becsavarogta a fél világot. Számtalan nőismerőse volt már, ifjúkorában még a szerelem szele is megérintette, de mindig túl tudott lendülni minden válságon,mert segítette az olthatatlan szabadságvágya, és az önmagán is nevetni képes humora.

 

De, itt most elhagyta mindkettő.

 

Találkozott egy régi lányismerősével, egy tabáni bulin tökrészegen. Tudta,hogy ott lesz a lány,mert beszéltek előtte a facebook-on. A csaj hazacipelte magához, nem érdekelte, hogy piás,vagy,hogy van - e neki nője, lakik-e valahol. A lány, ha csak egy éjszakára is,de meg akarta magának szerezni, mert érezte benne az erőt,a szilajságot, mert merte laza szemérmetlenséggel élvezni az életet. Tetszett neki, kíváncsi volt, bele akart kóstolni egy kicsit az általa élt életbe. Nem akarta azt az unalmas semmit mondó létet, amiben addig része volt.

 

Mást akart.

 

Azután eltelt egy egy-két év és már zavarta őt a szabadságvágyad, a fesztelen lazaságod,hogy baszol majdnem mindenre, mert nem veszed olyan komolyan az életet, mint ő. Már nem néz fel rád, már zavarja látványod,a humorod, már nem tudsz neki elég biztonságérzetet adni.

 

Elkezdte, az amúgy addig is benned levő hibákat felhánytorgatni, kutatni kezdett utánad. A rég elfelejtett, két évvel korábban tett megjegyzésedet, sértett magabiztossággal, hajszálpontosan idézve vágta a fejedhez, mintha öt perce mondtad volna. Minden szar lesz, minden kevés már.

 

Kevés a pénz, kevés vagy már te is. Semmi sem olyan, mint régebben volt. Jönnek a kifogások: „A haverjaid többet jelentenek számodra mint én...?!”,- akkor aludj náluk, mosd ott ki a ruhád,egyél ott! - Nem érti,vagy nem akarja megérteni,hogy a barátaid ugyanolyan részei az életednek, mint ő.

 

Uralkodni akar, feltételeket szab, válaszút elé állít: „Vagy ők, vagy én!”

 

Te meg ott állsz, döntésképtelenül, a lelkedet feszítő haraggal,értetlenül széttárt karokkal,és érzed ,hogy felesleges vagy.  Megint eszedbe jut amit már fiatalkorodban éreztél,és tudtál.

 

A szabadság magányos dolog.

 

„Mi van ?” - kérdezed, de tudod, hogy választ már nem kapsz. Nem érdekli már, hogy pont azt akarja megölni benned, amiért beléd szeretett. Önön képére akar formálni,azt akarja,hogy a saját elvárásai szerint gondolkodj, élj. Mert úgy vagy neki elfogadható,és akkor rádöbbensz,hogyha csak akkor vagy számára érték ha így teszel, akkor tulajdonképpen nem téged szeretett, hanem önmagát,és azt amit beléd képzelt.

 

Már elmúlt benne a kalandvágy.

 

Próbálkozol, nem iszol annyit, mint régen, dolgozol, hazaadod a pénzt, de már nem elég ez sem. Ki akarja irtani belőled azt, ami te vagy, megölve mindent, ami addig jó volt benned. Nem számít, mert mindenáron bizonyítani akar.

 

Magának, másoknak, az elvárásainak. Ha sikerül, akkor dobni fog, mert unalmassá válsz, mint a többi. Ha nem, akkor meg kudarcnak éli meg, mert nem sikerült megtörni, nem sikerült a terve, összeomlott a benne élő illúziója. Az se érdekli, hogy ezzel saját magának is is szenvedést okoz. Már nem elég, hogy fájdalommal telnek a napjaid. A véredet akarja, csak ne legyél vele. Mert ha belehal, akkor is bebizonyítja,a világnak,hogy te vagy a hibás,és neki kell,hogy igaza legyen. Pedig érzi ő is ,hogy ennek a harcnak csak vesztesei lehetnek.

 

Ő még mindig szerette.

 

Elkeseredett merengéséből egy borízű hang zökkentette ki.

 

„Szevasz, Nyikita! Megint kibaszott az asszony?” - kérdezte tőle az alkoholtól torz vigyorral az arcán, a kis Kabos. Nyikita, elgondolkodva, szomorúan nézett a hajléktalan, már korán reggel részeg ismerőse szemébe.

 

Ismerte magát, tudta, hogy ebben a korban az utca a lassú halált jelentené számára. Nem akarta végigélni azt a hosszadalmas,fizikai és szellemi leépüléssel járó szenvedést.  Nem akart ő is ilyen, mindenkinek kiszolgáltatott, megalázó sorsot magának.

 

Érezte, hogy meggyötört lelke még utoljára véglegesen acélossá keményedik. Tompa, érzéketlen erő szállta meg. Döntött.

 

„Hányas lábad van Kabos?” - kérdezte tőle tompa hangon. Negyvenötös, válaszolt az neki, részegen vigyorogva. „Az jó” - felelte komor elcsigázott határozottsággal.

 

Ekkor Nyikita, komótosan elkezdte lehúzni a negyvenötös westerncsizmáját a lábairól. A zokniját is lehúzta, a beledugott papírpénzt a markában tartva felállt. Levette a bőrdzsekijét is, fázósan kotorászni kezdett a zsebeiben. Az összes maradék pénzét rátette a padra terített dzsekire: „Ezeket neked adom” - mondta és választ sem várva elindult a lábas házak felé. Kis Kabos a megdöbbenéstől tátott szájal meredt utána.

 

Az emberek furcsán néztek az őszi hűvösben mezítláb, egy szál pólóban ballagó őszhajú ember után.

 

Odaért az Etele út 32/b számú ház elé, bement a kapun, felment a tizedikre. Egy, hatalmas rántással kinyitotta a tetőre vezető védőrácsot. Kiment a ház gyöngykaviccsal beszórt, kátránnyal borított tetejére.

 

Mezítelen lábujjait begörbítve, mint egy nagy madár kapaszkodott az épület szélében. A hűvös őszi szél, belekapott hosszú ősz hajába. Tudta,hogy három másodperc múlva mindennek vége lesz. Széttárta a karjait, száját szomorú mosolyra húzta: „Hát ennyi volt” - motyogta maga elé.

 

A reggeli nap vöröslő fényében felpillantott az égre, tágra nyílt szemével a napot keresve, testét a föld felé döntve, lépett egyet előre.

További híreink
A polgármester mindösze egy bábfigura - a NER-cunami és az üzleti érdek mindent visz Keszthelyen
Meghajolni látszik a város önkormányzata a befektetők előtt: módosította a helyi építési szabályzatot, csak történjen valami az elhagyatott szállodákkal és az egykor szeb...
2019-03-22 15:01:00, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Egészségügyi válsághelyzet kihirdetését követeli a DK
Sajtóértesülések szerint kedden már elmaradtak az érsebészeti műtétek az Országos Baleseti Intézetben, mert nem volt elég műtőssegéd. Reggel műtétre betolták az első bete...
2019-03-21 13:44:43, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Száz éve kiáltották ki a „dicső” 133 napos Magyar Tanácsköztársaságot
Kerek száz évvel ezelőtt, 1919. március 21-én kiáltották ki a Magyar Tanácsköztársaságot. A 133 napig fennálló társadalmi rendet azóta is sok kritika érte, miközben az ak...
2019-03-21 13:44:42, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ítéletet hirdetett a hágai nemzetközi törvényszék Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök fellebbviteli ügy...
Bővebben >>