Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Elza napja van.
Cserhalmi György helyre tette Vidnyánszkyt
2022-11-24 12:34:18
Cserhalmi György helyre tette Vidnyánszkyt

Cserhalmi György helyre tette Vidnyánszkyt

Cserhalmi György, a nemzet színésze is megszólalt abban az ügyben, amely egy hete tartja lázban a magyar színházi életet. Üzenetét a Színház Online szerkesztőségén keresztül tolmácsolta. Így szól:

 

„Kedves Attila! Én úgy tudom, hogy a front Herszonnál húzódik. Biztos, hogy ott vagy? Üdv: Cserhalmi Gyuri”

 

Az ügy azt követően robbant ki, miután Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója a Belvárosi Polgári Szalon Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom című est vendége volt. A direktor akkor így fogalmazott: „Harcos világban élünk, én pedig nagyon a frontvonalban vagyok. Nehéz innen kilépni.”

 

Az eseményről a Népszava írt beszámolót, a híradásban, melyről az Index is hírt adott, Vidnyánszky Attila azt is elmondta, egy-két évig meg kell tartania a mostani pozícióit, mert mindegyik összefügg egymással.

 

A vezérigazgató, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatban is megosztotta a gondolatait, mint fogalmazott: az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. „A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el. […] Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni. […] A diákok áthangolása nem egyszerű dolog.”

 

Az SZFE jelenlegi hallgatói nyílt levélben határolódtak el Vidnyánszky szavaitól:

 

„Mi, az SZFE jelenlegi hallgatói elutasítjuk a művészettel foglalkozó diákok politikai alapon történő megbélyegzését. Az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások csak fokozzák a feszültséget, ami a színházi és filmes szakmában kialakult az elmúlt években. Tanárainkkal szakmai munkát végzünk az óráinkon, ami nem azonos Vidnyánszky Attila és a vezetőségi tagok ideológiai alapú megnyilvánulásaival.”

 

„Nem vagyunk és nem leszünk részesei semmiféle »áthangolásnak«, ami pedig a »másik gerincet« illeti, közöttünk mindenki a saját gerincéből dolgozik, úgy, ahogy az intézmény legtöbb hallgatója tette az elmúlt 157 év során” – olvasható a hallgatók levelében. Ebben azt is megüzenték a szakmának és a nyilvánosságnak, hogy az SZFE-re való beiratkozással nem ideológiai tábort választottak maguknak.

 

„Világnézettől és pártpolitikától független közösség vagyunk, amelyben mindenkinek helye van, aki filmmel vagy színházzal szeretne foglalkozni. Kíváncsiak vagyunk a világra, alkotni, tanulni, fejlődni szeretnénk, ezért éltünk egy lehetőséggel, amiből Magyarországon nincs sok.”

 

Hozzátették: beskatulyázás, széthúzás és elzárkózás helyett az összetartást szeretnék erősíteni, ezért arra ösztönöznek minden magyar művészeti közösséget és iskolát, hogy vállalják a párbeszédet velük és egymással. „A jó kapcsolat és a közös munka mindannyiunk érdeke.”

 

„Ha hagyjuk, hogy a szélsőséges megnyilvánulások (legyen szó bármelyik oldalról) összeugrasszanak, egymás ellen fordítsanak minket, az nemcsak nekünk, hanem a szakma jövőjének is sokat árt. Szeretnénk minél több nézőpontból rálátást kapni a színházi és a filmes világra, ezért fontos, hogy ne szélesítsük az árkokat, hanem temessük be azokat” – zárták soraikat a hallgatók.

 

Később erre Vidnyánszky Attila is nyílt levélben reagált. Azt írta: a Belvárosi Polgári Szalonban zajló beszélgetés zárt körű volt, az elhangzottakat egy hívatlan vendég kiforgatva tárta a nyilvánosság elé.

 

(forrás: index.hu)

További híreink
Ellenzéki belháború bontakozik a XI. kerületben a DK-s polgármester döntése miatt
László Imre az ellenzéki pártok tiltakozása ellenére kabinetvezetővé előléptette a volt MSZP-s volt polgármester Molnár Gyulát.
2022-12-01 17:43:14, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A sport megbecstelenítése
Csak néhány napja tudom, kik azok a Liu testvérek: magyar anyától és kínai apától született gyorskorcsolyázók, szereztek már egy tonna érmet nekünk, de most mennének viss...
2022-11-24 12:34:20, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A demokrácia szimulálása
Szabadságunk, emberi méltóságunk, biztonságos, jó életünk elleni merényletnek kell tekintenünk, hogy Magyarországon ma napi gyakorlatként érvényes egy kétszáz évvel ezelő...
2022-11-14 12:42:13, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin, valamint társszervezőként a Pannon Borbolt idén negyedik alkalomma...
Bővebben >>