Aminek a nyergeiből azután az egész bandája egy egész héten át mást sem fog üvöltözni, mint hogy „megvadult csőcselék!”, „törvényszegő balliberálisok!”, „felbőszült gyurcsányisták!” „Soros-hálózat!” stb., stb?

És az meg milyen, hogy miután a szervezők befejezettnek nyilvánították a tüntetést, az MSZP alelnöke felugrik a színpadra és beküldi az embereket a rendőröktől körülvett térre, hogy „foglalják vissza”? Majd az egészet rákeni a szakszervezetekre, mondván, hogy ő csupán azok programját vitte tovább?

Valaki tudja, amúgy, hogy mit csináltak volna, ha sikerül átvenniük a terepet, netán betörniük az Országházba? Gyorsan mindegyik felhívja a saját pártja vezérét: „Helló, elfoglaltuk a Parlamentet, gyertek gyorsan, mert valamit kéne csinálni vele!”, és amelyiké előbb odaér, az lesz az új miniszterelnök?

Mindezek következtében a mi oldalunkon sem lesz majd másról szó, napokon át, mint hogy volt-e joguk betörni oda, mert ugye az egy közterület, vagy hát azért nem, mert mégis csak izé, és ugye forradalomról még szó sincs. Ezért most beszéljük meg, hogy ki dulakodott kivel és hogy az alelnöknek mitől sérült meg a térde.

A törvényjavaslatról, a tényleges tüntetés hasznáról és konklúzióiról, általában véve a törvény sorsáról, a hatalom sarokba szorításának reális módjairól kik fognak beszélni közben?

Az a helyzet, hogy 89-90 óta „én nem így képzelem el a rendet, lelkem nem ily honos”. És mivel 89-89 igazi, nagy és konstruktív pillanata volt a magyar történelemnek, most már ragaszkodnék a szelleméhez.

(nyitókép: zoom)