Mert a többség azért utazik, hogy lássa más tájak, városok arculatát, gyönyörködjön az esetleg több évszázados műemlékekben és persze eközben még jól is akarja érezni magát, hát kell akkor neki étel, ital, fagylalt – lehetőleg közvetlenül a látnivalók tövében. A piac meg ugrik eme kívánságok kielégítésére, a várható nagyobb bevétel ösztönzőleg hat a vállalkozókra. Csakhogy mennyi az, ami már sok, elveszi az eredeti hangulatot, sőt mi több, magát a turisztikai látványosságot vetkőzteti ki önmagából?

Nehéz erre mércét állítani, de a probléma illusztrálására itt van Szentendre belvárosa. Idén nyáron is összeértek a teraszok, csupán résnyi helyet hagyva egymástól. Aki a Fő tér környéki utcákban akart úgy gyönyörködni, hogy az ódon lakóházakat is megnézze, az leginkább a teraszokat borító sátortengereket láthatta. A Dumtsa Jenő utcában a két oldali teraszsort még egy középső árusító stand-láncolattal is megtoldották, hadd egyen-igyon, fogyasszon a városba kilátogató jónép! Így a házak helyett még a messzeföldről érkező turisták is leginkább egymásban gyönyörködhettek. Az utószezonban készült színes képeinken is látható jó néhány terasz, persze közel sem annyi, mint amennyi a nyáron terpeszkedett mindenfelé.

A jelenség nem újkeltű, Szentendre és különösen annak belső városmagja régóta felkapott látványosság. A nagy fordulatot minden bizonnyal az 1970-es évek második felében elkészülő Dunakanyar körút hozta meg. Így az autó- és autóbusz-forgalom kiszorítható lett a legbelsőbb, leglátogatottabb utcákból.

Ma már legfeljebb a célfuvar zavarhatja a gyalogosokat, de ahogy kiszorult a közlekedés, lassan a helyi lakósok mindennapos szükségleteit kielégítő üzletek is eltünedeztek. Mára már csak galériák, vendéglők, cukrászdák és mindenféle csecsebecséket árusító boltok maradtak a városközpontban. Erre mondják azt, hogy kirakat az egész belváros, mert az ott élők meg a kijjebb eső helyekre járnak vásárolni, dolgozni. Persze volt azért egy-két pozitívum is az elmúlt évtizedekben, például lebontották a Fő téren a tribünt, amely néhány nyáresti előadás kedvéért az egész szezonban elcsúfította a város legszebb, leglátogatottabb pontját.

Az archív képeinken jól látható, hogy milyen volt a Fő tér, akkori nevén Marx tér, az 1950-es években vagy az 1960-as évek második felében, amikor még lánc-sor vigyázta a járdáról óvatlanul lelépni szándékozó gyalogost az úttesttől. Amikor még a pilisszentlászlói, a dömörkapui, a pismányi, a Szabadság forrási vagy a Lajos-forrási Ságvári Endre turistaházhoz közlekedő autóbuszok mind átgördültek a Fő téren. De a Dunakanyar többi településére is magán a folyó partján futó úton, a Belváros érintésével közlekedtek az autóbuszok. Ma, aki a HÉV-ről átszállva utazik tovább autóbuszon, gyakorlatilag semmit nem lát Szentendre eredeti hangulatából, a külső körgyűrűn robog el vele a jármű. Természetesen nem lenne kívánatos az autóbusz-forgalom visszaállítása a belvárosba, csupán azért említettük meg, mert ma már hihetetlennek tűnik, hogy egykor a központon át jártak.

Egy időben sokan költöztek ki a hangulatos kisvárosba, de döntő többségük nem a belvárosba, hanem azért annál külsőbb övezetbe. Tehát az a rész, amit annyira csodálnak az ideérkezők, a mindennapos életben nem olyan vonzó hely. Ki hinné el, hogy a Fő téren, a korábbi Marx téren, csak egy vendéglő volt és a többi üzlet zöldséget, gyümölcsöt, cipőt, rádiót, televíziót vagy papírt árult? És még itt is több helyen bolt helyett lakások voltak a földszinten, a mindent átható kereskedelem helyett a város belső része is élte megszokott mindennapjait. A művészek többsége is bizonyára azért szeretett bele az ódon városba, mert a néha rendezetlen, néha kaotikus képet mutató házsorok nem csupán építészeti vagy turistalátványosságok voltak, hanem egy élő város részét képezték. A művészet sem a sarkos, mindenirányban kibetonozott rendet óhajtotta, hanem egy kis kaotikusságot, egy kis összevisszaságot, de leginkább az életet, az ódon házak és lakói mindennapos életét megfesteni, megmintázni.

Ma már ennek az állapotnak nincsenek meg a realitásai de azért a város vezetése kicsit jobban is odafigyelhetne, még ha esetleg emiatt bevételtől esne el, hogy csak azt ne rontsa el, arra vigyázzon, Szentendrén, hogy az Szentendre maradhasson.

Kertész Z István

Fotó: Fortepan és

Gáspár Dorottya