Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Magdolna napja van.
Egy lapra feltenni mindent
2024-07-02 18:01:08
Egy lapra feltenni mindent

Egy lapra feltenni mindent

Én magam is főként ennek, a megszokásnak tudtam be az Orbán-rendszer gaztetteivel szembeni tehetetlenséget, amivel a magyar társadalom lenyelte vezetőinek minden aljasságát. Megszokták, és már nem is fájt. Nyugodtan aludtak, mint Gorjancsikov a neki jutó három szál deszkán. Így most Magyarország egykedvűen menetel tovább a Fidesz ötödik győzelme felé. Nem a második, esetleg harmadik – az ötödik felé! Márpedig a rezsim kártételei már most is iszonyatosak és egyre nőnek. 

 

A ténylegesen évtizedekre berendezkedett hatalom zavartalan uralmát földrengésként érte Magyar Péter márciusi színrelépése, és mint június 9-én kiderült, valóban új időszámítás kezdődött Magyarországon. Ennek egyik jeleként pár napja már ezt a megjegyzést fűzhette az általa kiposztolt fotóhoz: „Munkareggeli az uniós tagállamok nagyköveteivel a belga rezidencián”. Igazán figyelemre méltó pályakezdés. Annál meglepőbb, hogy milyen sokan nincsenek elragadtatva tőle. Ellenkezőleg. Bárhova nézek a fészen, valakik épp őt gyalázzák: szegény pára, profi politikai szélhámos, elmebeteg ámokfutó, bájgúnárkodik, ripacskodik, öntelt, gőgös pojáca, tetű, hányni lehet tőle, rosszabb lesz, mint Orbán… a legdurvább minősítéseket nem is említem.

 

A verbális kegyetlenkedés normálisan a kormánymédia őrjöngő keretlegényeinek a műfaja, de ezúttal a balliberális tábor egy részében méltó versenytársra találtak. Ez megdöbbentő, én másfél évtizeden át azt hittem, ők is várják, szeretnék a rezsim bukását. Ebben most már nem vagyok biztos. De ha valóban azt akarják, akkor miért csak az ő pártjuk és emberük lehet az, aki majd beteljesíti milliók vágyát? Alkalmas politikusi kínálat híján erre várni nem vall különösebb bölcsességre, annál inkább fanatizmusra. Az viszont kioltja az erkölcsi érzéket és rövidre zárja az intelligenciát. Azzal, hogy a rezsim ellenzékéből átváltottak Magyar Péter ellenzékévé, pont ezt a regressziót látom megvalósulni náluk.

 

Magyar Péter balliberális inkvizítoraiból a jóindulat és tárgyilagosság minimuma is hiányzik, egyetlen elismerő szavuk nincs szinte példa nélkül álló politikai teljesítményére. Vajon miért? Kár volna tagadni, M.P. bőven kínál támadási felületet. Sok egyéb mellett elmaradhatott volna a független sajtó elleni kirohanása és egy hete az egyik belvárosi szórakozóhelyen történt incidense is. Engem ugyan a megörökített jelenetek hidegen hagytak – az éjszakai élet ilyen, semmi égbekiáltót nem láttam – ő viszont nem áltathatja magát tovább: megfontoltabbnak kell lennie, célkeresztbe került. Remélem, képes lesz új, immár európai pozíciójához igazitani a hétköznapjait, magánéletét, ellenkező esetben marad az elaggott, orosz- és kínaibérenc diktátor, és a bennünket majd tovább gyötrő, kártékony kormányapparátusa.

 

Miniszterelnökünk mögött már eddig is 14+4 év uralkodás áll, 2026-ban ez 16+4 lesz, és ha Magyar Péter elbukna, akkor a hatalomban töltött ideje 20+4 évre nő. Ez már valóban fáraói korszak lenne. Na és mit tud felmutatni? Egyszemélyi uralma alatt Magyarország lett az EU legkorruptabb és ezzel szoros összefüggésben a legszegényebb országa, az ellátórendszerek rogyadoznak, a nyugdíjak könyöradományok. Ezen felül egy autokrácia határain belül létezni mindenki számára plusz megpróbáltatás, számtalan módon többlet lelki teher, még a rezsim urainak is: csak nézz azokra az arcokra, fejekre, szemekre. Orbán Viktor lénye és uralma nem más, mint kilenc és félmillió magyar állampolgárt ért elementáris inzultus.

 

Most vesztes ország vagyunk mindenben – nehezített életút és idő előtti halál a többség reális kilátása, amire – ha tetszik, ha nem – Magyar Péter Tisza Pártja lehet az egyetlen ellenszer. Számomra 2010 óta nincs bal és jobb, liberális, konzervatív vagy szociáldemokrata, csak autokrácia vagy demokrácia. Ez tényleg olyan nehéz választás volna? Ezért Magyar Pétert a balliberális oldal engesztelhetetlenjeinek is a hazai valósághoz kéne mérniük, nem politikusi ideálképükhöz, görcsbe merevedett ideológiai fixációikhoz. A rohamosan putyinizálódó Magyarországon elsőrendű erkölcsi kérdéssé vált felülemelkedniük a fanatizmusukon és ellenszenvükön, ami érzelmileg odaszögezi őket egy sajnálatosan csődbe jutott politikai vállalkozáshoz.

 

Jó volna, ha a balliberális tábor azon része, amelyik épp csak kannibalizmussal nem vádolta meg Magyar Pétert, döntene és választana: továbbra is ragaszkodik a rögeszméihez, jórészt ostoba, igaztalan vádjaihoz, vagy mindannyiunk legalapvetőbb érdekét szem előtt tartva a rezsim ellen bevethető egyetlen ellenzéki erő, a Tisza Párt mellé áll. Legalább annyira, hogy nem uszít tovább ellene. Az ő érdekük is felfogni, hogy a Tisza Párt az a létra, amelyen a lakásodban tomboló tűzből esetleg még lemenekülhetsz az utcára.

További híreink
Harmadával kevesebb orvosi ügyelet lesz Budapesten
Egyharmadával csökken a fővárosi orvosi ügyeletek száma az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) tervezete szerint, ami októbertől 13 felnőtt és 3 gyermekügyeleti pontot jelente...
2024-07-21 08:58:26, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Medián: a Fidesz népszerűsége zuhanóban, a Tisza Párté növekvőben
A Medián legújabb felmérése szerint a Fidesz támogatottsága csökkent, míg a Tisza Párté nőtt. A választók körében a Fidesz 42,8%-ra esett vissza a korábbi 44,8%-ról, míg ...
2024-07-18 12:49:02, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Az egyetemisták közel fele fontolgatja a külföldi letelepedést
Az egyetemi hallgatók politikai részvétele jelentősen nőtt az elmúlt öt év során, miközben egyre többen képzelik el, hogy hosszú távon külföldön éljenek. Ezt támasztja al...
2024-07-14 12:22:54, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A saját testsúlyos edzés tökéletes választás mindenki számára. A gyakorlatok és az intenzitás helyes megválasz...
Bővebben >>