Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Egymilliót ajánlott az MTK új himnuszra
2020-07-21 17:42:57
Egymilliót ajánlott az MTK új himnuszra

Egymilliót ajánlott az MTK új himnuszra

Mivel a vezetés is úgy gondolta, jól jönne egy frissített verzió, belevágtak a projektbe: megpályáztatták a himnuszt, s mivel a fociban van pénz, egymillió forintot dobtak fel a győztes számára – írta a koncert.hu.

 

Mindezt a karantén alatt, tehát egyfajta, a zenészek felé gyakorolt gesztusként is értelmezhettük. A klub közleménye szerint azonban nem lelt gazdára a megajánlott összeg.

 

"Az MTK-induló szakmai zsűrije meghallgatta a beküldött dalokat, és hosszas mérlegelés után nehéz döntésre jutott: ugyan sok tetszetős sort, dallamrészt talált a szurkolók és profi zenészek alkotásaiban, összességében egyik pályamű sem felelt meg maradéktalanul az elképzeléseiknek, ezért a pályázatot érvénytelennek nyilvánítja, vagyis nem hirdet nyertest" – írják.

 

Amit a legjobban hiányoltak: a merészség, a vélt kereteket felrúgó gondolkodás, alkotás.

 

"Nem csak a profi zenészek, de a lelkes drukkerek is előrukkoltak gyönyörű megoldásokkal, izzó bemondásokkal, szívet melengető sorokkal, amelyek mélyebbre nyúltak a ’kék a vérem’ típusú közhelyeknél. Nem egy dalból ’hallatszódott ki’ a temérdek munka, a lelkesedés, a szenvedély, a profizmus és persze a tehetség. Ezért szinte biztos, hogy néhány kiemelkedő pályamű megtalálja majd az útját rap- vagy popdalként" – áll a zsűri indoklásában.

 

(kép: archív)

 

További híreink
Különleges koponyasebészeti eljárás csak Pécsen
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-gégészei és idegsebészei.
2024-04-19 09:15:07, Hírek, Színes Bővebben
Lehetséges általános közérzet-javulás egy táplálékkiegészítőtől?
A tudományos hírek időről időre felkapnak egy-egy hatóanyagot vagy terméket, számos pozitívummal kecsegtetve bennünket, amennyiben rendszeres fogyasztóivá válunk. Ám soks...
2024-04-19 08:47:57, Hírek, Színes Bővebben
Halas tanösvény a pécsi Malomvölgyi parkerdőben
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
2024-04-18 21:05:31, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Idén sok változással kell számolni, ezért még azoknak is, akik komoly begyakorolt autópálya-matrica vásárlási ...
Bővebben >>