Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Elfogulatlanul a Szeged-Hódmezővásárhely helyközi villamosról
2021-12-11 14:56:57
Elfogulatlanul a Szeged-Hódmezővásárhely helyközi villamosról

Elfogulatlanul a Szeged-Hódmezővásárhely helyközi villamosról

Vegyük a talán legtöbbször hangoztatott negatívumot, miszerint túl hosszú a menetidő, a párhuzamos autóbuszjáratokhoz képest is. Valóban az 50 perces utazás nem rövid, azonban a gyorsjáratú buszok 35 perces menetidejével összehasonlítva néhány dologra had hívjuk fel a figyelmet. Először is a gyorsjáratú busz ritkábban jár, mint ahogy a városközi villamos fog majd rendes körülmények között.

 

Nagy különbség, hogy munkanap csúcsidőben áll-e rendelkezésre a gyorsabb közlekedési lehetőség vagy a hét minden napján hajnaltól éjfélig. Továbbá az eljutási időbe az is beleszámít, hogy városon belül hová is akarunk elérni, mind Szegeden, mind Hódmezővásárhelyen, utóbbi helyen a villamos elég jól feltárja a várost, amit a helyközi buszok nem tesznek meg se itt, se Szegeden. Elég egy 10 perces várakozás az átszállási helyen és máris hosszabbra nyúlik az utazás, mint a városközi villamoson. A főleg a Lázár János által hangoztatott javaslat, miszerint úgy lehetne csökkenteni a menetidőt, hogy Szegeden csak kevesebb helyen állna meg a városközi villamos, komoly forgalomtechnikai akadályai lennének.  A villamos nyomvonalán nem lehetne úgy hangolni a lámpákat, hogy a helyközi, új nevén az 1-es villamosnak mindig szabad legyen az útja. A másik igen nagy probléma, hogy nincs hely az előzésre. Az sem lenne megoldás, hogy a helyközi villamos rögtön egy 2-es jelzésű járat előtt induljon el és csak Rókusnál érje be az előzőt, mert egyrészt Hódmezővásárhely felől nem lehetne úgy kiszámítani a meneteket, hogy mindig pont egy 2-es villamos elé érkezzen a helyközi villamos, másrészt a vonalon egy sereg más beálló villamos is van. Ráadásul a járdaszigetek mellett nem döngethetnének el megállás nélkül 50 kilométeres sebességgel a szerelvények.

 

Kevés szó esett eddig a díjszabásról, ami az egyik legfontosabb kérdés. Ugyanis egyszerre van jelen a helyi és a helyközi díjszabás, az összes ellentmondásával együtt. Iskolapéldája lesz a hazai kaotikus, egyben meglehetősen igazságtalan és aránytalan viteldíj-rendszernek, ha áprilistól már fizetni kell az utazásért. Hódmezővásárhelyen a helyi utazás teljes áron 250 forint lesz, de erre Szegeden belülre még nincs egységes kinyilatkozás. Az arányos itt is a 250 forintos díjtétel lenne, ami bőven alatta maradna a város többi helyijáratának viteldíjától. Most úgy hírlik, hogy a végállomástól végállomásig a városközi villamoson 465 forint lesz a viteldíj, ami a hazai helyközi tarifa szerint a 25 kilométeres táv beutazására jogosít. Míg a 250 forintos a 0-10 kilométerig tartó díjtételnek felel meg, hangsúlyozzuk, hogy teljes áron.

 

Csakhogy hazánkban a helyközi tarifában egy csomó kedvezmény van, ami a helyi díjtételeknél hiányzik, elsősorban a diák  jegyek. Ha igazságosra alakítanák a jegyárakat, akkor a városközi villamoson a helyi utazásoknál 125 forintot lenne csak szabad kérni a diákoktól, ami még inkább alatta maradna a többi helyijárat viteldíjánál. Ha mégis emellett döntenének, hiszen a MÁV kezelésében van ez a villamosjárat, akkor még inkább szembeötlő lesz a helyi és a helyközi közlekedés árszintje közti indokolatlan nagy különbség. Ezzel át is tértünk arra a többször hangoztatott megállapításra, hogy ez az első városon belüli villamosjárat, amit a MÁV kezel. Ez nagyon nem igaz, mert Nyíregyházán már volt MÁV által működtetett városi villamosjárat, amelynél szintén az volt az eljárás, hogy a városi, felsővezetékes szakaszon a motorkocsik villamosként közlekedtek, kijjebb meg benzinmotoros meghajtással. Sajnos már régóta nincs meg.

 

Tovább menve városközi villamosjáratként sem ez az első Magyarországon, mert a korábban Önálló Diósgyőr és Miskolc között már 1906-ban létesült villamosjárat.

 

Bár nagyon drága lett az új helyközi villamos, vagy vasút-villamos, illetve idegen hangzással Tren-trén, ami nem lenne jó, ha meghonosodna, örülni kell a megvalósulásának. Az más kérdés, ha előre tudni lehetett volna a tényleges árát, szabad lett volna felelősen belekezdeni.

 

Most, az észrevételek ellenére szinte mindenki örül az új városközi villamosnak, és ezt ne rontsuk el.

 

Hódmezővásárhely révén immár öt magyar városban van villamos (Budapest, Szeged, Debrecen és Miskolc). A korábbi évtizedekben azonban megszűnt: Pécsen, Sopronban, Szombathelyen, Nyíregyházán és Salgótarjánban. A keskenynyomközű vasutak városi szakaszain voltak még helyijáratok, Gyulán, Békéscsabán, Orosháza-Gyopárosfürdőn és Ózd – Arló útvonalon is.

 

 Kertész Z István/kép: a nyíregyházi villamos fotója - fortepan

További híreink
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, Kultúra Bővebben
Az esküvői öltöny kiválasztása: mikre érdemes figyelned?
Az esküvő kapcsán a vőlegény öltözékéről nem beszélünk eleget. Pedig a menyasszony mellett a vőlegény az események másik főszereplője – így az ő ruházata is nagyban hozzá...
2024-03-22 10:18:52, Hírek, Kultúra Bővebben
Tévhitek, amik meggátolják, hogy megtaláljuk a számunkra ideális állást
Van, amikor egészen banális dolgok miatt nincs esélyünk a munkavállalásra abban a pozícióban, amire áhítozunk. Sokszor nem a diszkrimináció, a másokkal való verseny vag...
2024-03-21 16:33:32, Hírek, Kultúra Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Még el sem indult igazán az év, máris megérkezett a piacra egy csúcskategóriás készülék, amelynek több funkció...
Bővebben >>