Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Leó napja van.
Elfogytak a fizikatanárok Magyarországon
2026-03-16 14:05:05
Elfogytak a fizikatanárok Magyarországon

Elfogytak a fizikatanárok Magyarországon

Míg 2018 októberében 3283 fő fizikatanár volt, 2025 októberi már csak  2305 fő szerepelt a statisztikában, ami 29,8 százalékos csökkenést jelent. A biológiatanárok esetében 3752 főről 2962 főre, 21 százalékkal csökkent az állomány. A földrajzot tanítók 17,6 százalékkal lettek kevesebben, létszámuk 3309 főről 2726 főre csökkent. A kémiát tanító tanárok esetében 15 százalékos csökkenés történt, létszámuk 2018-ban 2601 fő, 2025-ben 2210 fő volt.

 

A lap megjegyzi, a tanárhiány elkerülése érdekében a kormány 2023-ban lehetővé tette, hogy időkorlát nélkül, a nyugdíj megtartása mellett is tovább taníthassanak a pedagógusok. A statisztikákban az látszik, hogy valamennyit emelkedett a nyugdíj mellett dolgozó tanárok száma a szakos tantárgyakat oktatók között: a fizikatanárok között a 2018-as 71-ről 2025-re 179-re emelkedett a számuk, a kémiát tanítók körében 43 főről 155 főre, biológiatanárok körében 36 főről 149 főre, a földrajzot tanítók között 20 főről 110 főre emelkedett az arányuk.

 

A természettudományos óraszámok folyamatosan csökkentek az elmúlt években, de nemcsak ez nehezíti meg a szakszerű órai kísérletezést, hanem a megfelelő eszközök, felszerelések hiánya vagy elavultsága is - magyarázta Tóth Tünde, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a Népszavának. Tóth fizikatanárként maga is tapasztalta ezeket a hiányosságokat.

 

A beszámoló emlékeztet arra, hogy a szaktanárok hiányára és az abból fakadó problémákra egy múlt heti iskolai baleset is felhívta a figyelmet: egy nagykátai iskola kémiaóráján felrobbant kémcső miatt másodfokú égési sérülésekkel szállítottak kórházba egy tanulót. Igaz, az órát tartó tanár képesítésével – tehát, hogy kémia végzettsége volt-e –kapcsolatban ellentmondásos információk láttak napvilágot.

 

A Magyar Kémikusok Egyesülete mindenesetre az eset kapcsán közleményben jelezte: az elmúlt 30 évben mintegy felére csökkent a kémiaórák száma a haza általános és középiskolákban, miközben a tananyag nem lett kevesebb. Az alacsony óraszámok miatt nem biztos, hogy mindenhol alkalmaznak főállású kémiatanárt, pedig a kísérletek bemutatásához, megértéséhez idő és szakértelem kell.

 

(kép: Hűvösi Csaba)

További híreink
Orbánt leváltotta pénteken Budapest fiatalsága
Hatalmas tömeg előtt tartották meg a Rendszerbontó Nagykoncertet Budapesten a Hősök terén.
2026-04-11 09:15:16, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Magyar Péter szerint Orbánt azok buktatják, akik négyszer kétharmadra emelték
„A leköszönő miniszterelnök búcsúbeszédében elhangzottakkal egy dologban egyetértünk, Magyarországnak összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége” – reagált a Tisz...
2026-04-10 13:57:28, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Jobbikos nagyágyú is visszalép - 16 év után
Szabó Tímea után a Jobbik politikusa is visszalépett a 11. kerületben. A párt ajánlásgyűjtési kudarca után Z. Kárpát Dániel civilként folytatja pályafutását.
2026-04-09 15:46:39, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egy életre szóló esemény megszervezése nem kis feladat. Az esküvő helyszíne az egyik legfontosabb döntés, amit...
Bővebben >>