Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Ambrus napja van.
Elhidegült Orbán és Habony – az utóbbi ellen döntött az Alkotmánybíróság
2019-07-17 13:00:12
Elhidegült Orbán és Habony – az utóbbi ellen döntött az Alkotmánybíróság

Elhidegült Orbán és Habony – az utóbbi ellen döntött az Alkotmánybíróság

Ez alapján jogszerűen jelent meg a 444.hu oldalon 2015-ben felvétel az ibizai Heart nevű szórakozóhelyen történő, nagy sajtóvisszhangot kapott mulatozásáról.

 

A sok hivatalos rendezvényen résztvevő, diplomataútlevéllel rendelkező médiaguru azzal érvelt az Alkotmánybírósághoz eljuttatott panaszában, hogy „soha nem jelent meg a nyilvánosság előtt, nem vállalt közszereplést. Személyét csupán a sajtó kapta fel”, és szerinte ez nem lehet ok személyiségi jogának korlátozására, a mulatóhelyen pedig magánemberként járt.

 

Az Alkotmánybíróság azonban a 444-nek korábban igazat adó bíróságokkal, köztük a Kúriával értett egyet, mivel azokat is közszereplőnek lehet tekinteni, akik hivatalos cím nélkül „hatással vannak politikai döntésekre és az államélet alakulására, vagy a médiában betöltött tulajdonosi szerepükön keresztül a közvéleményre. Az indítványozó kivételes közszereplői státusának igazolása vagy cáfolata pedig a közügyek szabad megvitatásának része.”

 

Továbbá „mivel jelen esetben épp a magánélet (az érintett vagyoni helyzete, életvitele) volt a demokratikus vita tárgya, /…/ helyesen értelmezte a bíróság, hogy ennek az információnak a széles közvéleménnyel való megosztása nem jelenti az indítványozó emberi méltóságának vagy magánélethez való jogának a megsértését”. Az AB szerint a közhatalommal nem rendelkező, de a politikai életre hatással bíró személyek magánélete sem zárható ki teljes mértékben a közérdeklődésből, különösen, ha ez a nyilvánosság előtt zajlik.

További híreink
Százmilliós üdülője van Kocsis Máté feleségének – a politikus vagyonnyilatkozatában nem szerepel
Nagy értékű balatoni ingatlan van Kocsis Máté feleségének tulajdonában – tudta meg a 24.hu. Az ingatlan nem szerepel Kocsis Máté vagyonnyilatkozatában.
2019-12-06 19:19:47, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Mégsem hozta a Mikulás: a fővárosi bürokrácia miatt elmaradt az új fővárosi ingyenes lap bemutatkozása
Bár már az önkormányzati választás előtt beadták a terjesztési kérelmüket a fővárosi önkormányzathoz, hogy a mai napon utcára kerülhessen az első próbaszám, az engedélyek...
2019-12-06 19:19:43, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Kósa és az antiszemitizmus
Kósa Lajos azt írja, hogy „talán félreérthető módon arra utaltam…” Egy nagy büdös francokat! Nem félreérthető módon, hanem egyértelmű módon nyilvánította ki antiszemitizm...
2019-12-04 17:12:28, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ünnepélyes keretek között vette át a 2018-as Szaharov-díjat az orosz fogságból szabadult ukrán filmrendező Ole...
Bővebben >>