Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Izidor napja van.
Elhunyt Zana József
2020-03-02 13:53:29
Elhunyt Zana József

Elhunyt Zana József

Zana József többször volt kórházban, miután tavaly júniusban leesett a Dózsa György úti metrómegálló mozgólépcsőjén, 2019 júliusában pedig rohammentő vitte kórházba, mert egy baráti társaságban nagyon szédülni kezdett. Kiderült, agyérgörcse volt.

 

Decemberben az otthonában lett rosszul, akkor is nagyon szédült: a konyhában szeretett volna inni egy pohár vizet, de elesett, és beverte a fejét. Lánya azt mesélte az acnews-nak, hogy a színész egy ideje nagyon rosszul volt, ezért ő néhány hónappal ezelőtt hazaköltözött, hogy mellette lehessen. Apja pár hete meg is változott, már nem viccelődött.

 

Zana József sokat szinkronizált, a televízióban olyan sorozatokban és produkciókban láthattuk, mint a Bors, a TV a város szélén, a Csukás István Nyár a szigeten című regényéből készült Le a cipővel! című ifjúsági kalandfilm vagy az Uborka. Feltűnt A szeleburdi család, a Retúr és a Csinibaba című filmekben is. Kassai Ilonával kötött házasságából egy fia született, a rapperként ismert Zana Zoltán, vagyis Ganxsta Zolee. A színésznővel 1984-ben váltak el. Az 54 éves sztár egy lányunokával, Zoéval ajándékozta meg a színészt. Harminc évvel a fia után egy lánya is született, Zita. 

 

További híreink
Napirendre tűzhető a Fidesz kizárása a Néppártból
Megvan a 13 aláírás, Donald Tusk napirendre tűzheti a Fidesz kizárását az Európai Néppártból - a “felhatalmazási törvény” verte ki a biztosítékot. A kormányoldalon azt mo...
2020-04-03 11:54:31, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Ingatlanhirdetésből tudták meg a diákok, hogy eladják az iskolájukat
A várpalotai Képesség és Tehetségfejlesztő Magániskola megpróbáltatásiról többször is értesülhettünk. Számtalan átvilágításon, ellenőrzésen ment át az évek során. A napok...
2020-04-03 11:54:27, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Nagyon nem vált be a szombati menetrend – a BKK melléfogott
Mint hírportálunk is megírta, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nagyon melléfogott a munkanapokra bevezetett szombati menetrenddel. Ezért, többek között Karácsony Ger...
2020-04-02 19:59:23, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Összefogásra szólított fel egyben további szigorító intézkedéseket jelentett be a kormányfő a parlamentben.
Bővebben >>