Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Ellenzéki együttműködés: Összefogás újragondolva
2014-08-06 14:29:33
Ellenzéki együttműködés: Összefogás újragondolva

Ellenzéki együttműködés: Összefogás újragondolva

Ismertette az MSZP, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció a fővárosi önkormányzati választási együttműködésükről szóló megállapodástervezet részleteit, a csomagról a szocialisták pénteken hozzák meg a végső döntést.

 

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón ismertette a megállapodás főbb pontjait, így azt, hogy Falus Ferenc volt tiszti főorvos lehet a főpolgármester-jelölt, illetve hogy mely kerületekben nem indítanak egymással szemben polgármesterjelöltet. Molnár Csaba azt is hangsúlyozta, hogy a megállapodásra a Fidesz által elfogadott önkormányzati választási rendszer miatt kényszerültek. 
 

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke közölte, kedden a budapesti párttanács lényegében elfogadta a megállapodástervezetet, amelyet a pénteki küldöttértekezlet elé terjeszt végső döntésre - ezért viszont a bejelentésen maga Falus Ferenc nem volt ott. Kunhalmi azt is közölte, hogy a 4-4-1-es megállapodás hosszas vita eredményeként került elfogadásra a szocialisták körében. 
 

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke azt mondta, Falus Ferencnek van programja, amelyben kulcsszerepe van Budapest világvárosi fejlődésének, továbbá hangsúlyozta,  Falus készül a megmérettetésre. Az Együtt-PM-nek egyébként nem lesz könnyű dolga, gyakorlatilag csak Karácsony Gergely kerületét, Zuglót tartják nyerhetőnek a szövetségre osztott kerületek közül. 


A pártok egyébkén a koordinált jelöltállítást választották megoldásként, 23 budapesti kerületből a 7 teljesen esélytelenben MSZP-s, DK-s és Együtt-PM is induló is lesz, a többi 16-ban csak az egyik párt állít jelöltet, 6-5-5 arányban.


Az MSZP kerületei: 

 

  • IV. kerület - Trippon Norbert 
  • XI. kerületet - Molnár Gyula
  • XIII. kerület - Tóth József
  • XVIII - Szaniszló Sándor
  • XIX. kerület - Gajda Péter
  • XX. kerület - Szabados Ákos 

A Demokratikus Kolacióra osztott terület: 
  • VII. kerület - Farkas Ferenc
  • X. kerület - Élő Norbert
  • XV. kerület - Hajdu László
  • XVII. kerület - Gy. Németh Erzsébet
  • XXI. kerület - Horváth Gyula

És itt vadászhat az Együtt-PM

  • III. kerület - Béres András
  • V. kerület - Juhász Péter
  • VI. kerület - Kiss Róbert
  • IX. kerület - Gegesy Ferenc
  • XIV. kerület - Karácsony Gergely


Utoljára frissítve: 2014-08-06 14:31:09

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
A szépségmegőrző rutin alapjai: ránctalanítás és szemkörnyékápolás
Mindannyiunk leghőbb vágya a fiatalos, vonzó megjelenés, és ebbe beletartozik az élénk tekintet, a jól ápolt, üde arcbőr is. Ahhoz azonban, hogy mindez megvalósulhasson, ...
2024-03-28 16:53:21, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Úgy érzi, hogy érdekli a különféle örömök világa, elege van a megszokott együttlétekből, valami többre, vala...
Bővebben >>