A média legtöbb fóruma az MTI híreit használja, egyrészt mert ez kötelessége, másrészt mert csak ahhoz fér hozzá ingyen. Az MTI pedig a következő konkrét tényeket vette bele a híradásába:

„Két évvel ezelőtt titokban rögzítettek egy beszélgetést, amin Strache saját bevallása szerint ittas állapotban volt.”

Slussz-passz, több konkrét tény nincsen, a sztorinak itt a vége. Az osztrák alkancellárnak az volt a legnagyobb bűne, hogy berúgott egy kicsit, emiatt leplezték le. Igaz, azután még hozzátettek néhány információt, ám az a történet lényegét illetően már nem a tény, hanem a vélemény tartományaiba esik – esetünkben a hazudozás és az összeesküvés-elmélet terepén mozog:

„Szombati sajtóértekezletén a politikus azt mondta: titkosszolgálatai akció áldozata lett, amit szándékosan az európai parlamenti választásokra időzítettek, hogy ’felrobbantsák’ az osztrák kormánykoalíciót. A nyilvánosságra került videofelvételről pedig azt mondta, hogy abban a károkozás szándékával tudatosan kiválasztott részeket manipulatív módon vágtak össze. Egyúttal kijelentette, hogy nem követett el semmilyen jogsértést, és minden jogi lépést megtesz az ügy tisztázása érdekében.”

Az összefoglaló végén még ez is ott áll:

„Strache bejelentését követően lemondott tisztségéről az FPÖ parlamenti frakcióvezetője, Johann Gudenus is, akinek közreműködésével jött létre az ibizai találkozó, és aki a tolmács szerepét töltötte be. Sebastian Kurz osztrák kancellár elfogadta a lemondást. Strache az Osztrák Szabadságpárt éléről is távozik.”

Ami annyiban kétségtelenül tény, hogy ez lett a botrány következménye, de hírként a hatása szinte nulla. Egyrészt azért, mert úgy, hogy az eset ismertetéséből egy szót sem hallottak az „ibizai találkozó”-ról, ez itt már, ahol visszautalásként van jelen, egyszerűen elmegy az emberek füle mellett. Másrészt mert mindez már nem a tartalmi része, hanem a politikai következménye az ügynek, ami a nézők-olvasók számára csupán annyit jelent, hogy botrány van Ausztriában. Amit pedig ki-ki ismét a saját pártállása alapján fog értékelni.

Természetesen itt is az a legfontosabb, hogy mi maradt ki a hírből. Az MTI nem közölte a nyilvánossággal a következőket:

–A felvétel attól érdekes, hogy azon egyértelműen hallható: Strache állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba a nőnek, ha az cserében megveszi a legnagyobb osztrák bulvárlapot a pártjának és általában is támogatja a pártja kampányát a választásokon. Vagyis az ügy vastagon korrupciós téma.

–A nő, akivel politikai barter-szerződést kötött volna, gazdag putyinista orosznak, „egy orosz oligarcha unokahúgának” mondta magát, a történetben tehát ott van az orosz szál is.

–A nő többször utalt arra, hogy a pénz nem tiszta forrásból származhat, Strache ennek ellenére több mint hat órán keresztül tárgyalt vele.

–Strache arról is beszélt a nőnek, hogy az Orbán-féle médiát szeretné követni, hogy olyan médiakörnyezetet szeretne kiépíteni Ausztriában, mint amilyen Orbán Viktoré Magyarországon. Egyszersmind megemlítette, hogy ebben számíthatnának Heinrich Pecina osztrák befektetőre, aki "2016-ban sikeresen felvásárolta Orbánnak a magyar médiát az elmúlt 15 évben”. Az MTI által vezérelt médiában így elő sem került sem az Orbánnal való, szoros barátság, sem Pecina neve.

Az, ahogyan Orbán azonnal kivonta magát az ügy értékeléséből, önmagában is kifejezte: megrémült a helyzet analógiás lehetőségeitől és az elkenést választotta. Ez csupán annyiban érdekes, hogy arról ad jelzést: még nem döntötte el, hogy nyíltan kiálljon-e a fasiszta partnerei mellett vagy inkább az elkenést, a maszatolást válassza – ebben az esetben ezt választotta. Ez sem érdektelen, de tisztán hatalomtechnikai kérdés. A társadalom állapotának oldaláról nézve csak az az érdekes ebben, hogy a központi állami hírközlőszerv is ugyanezt választotta. Amit természetesen nem tehetne meg, de, mint tudjuk, a központi állami hírközlőszerv azonos Orbán Viktorral, ezért most megteheti.

Ennek konklúzióit már annyiszor leírtam, hogy most már nem pazarolok több időt erre, a véges életemből. Maximum annyit tehetek hozzá, hogy ha ez így mehet itt, és még sokáig így is marad, akkor továbbra sincs semmi értelme azt a kérdést föltenni, hogy miként hatnak a bármennyire is beszédes, analóg ügyek a hazai közvéleményre.

Ideje lenne most már másféle kérdésekben gondolkodni.