Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
Először zárnak be iskolát roma gyerekek szegregációja miatt
2016-10-20 19:10:08
Először zárnak be iskolát roma gyerekek szegregációja miatt

Először zárnak be iskolát roma gyerekek szegregációja miatt

A felperes Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány elnöke, Ujlaky András szerint nagyon nagy jelentőségű ítélet született, mivel ez az első eset, hogy a bíróság hatékony jogorvoslatot biztosított iskolai szegregációs perben.

 

A kaposvári Szentjakab telepen élő romák gyerekei nagyrészt a közeli Pécsi Utcai Általános Iskolába járnak, ahol a tanulók elsöprő többsége roma. Az iskola továbbtanulási mutatói városi összehasonlításban rendkívül gyengék, miközben ez az egyik legkisebb létszámú tagintézmény a településen, vagyis a gyerekek könnyedén elférnének a többi iskolában.

 

Habár a jogellenes elkülönítést már több mint hat éve kimondta a bíróság, semmi sem változott: a fenntartó (korábban a kaposvári önkormányzat, 2013 óta pedig az állami iskolafenntartó Klik) minden évben újabb osztályokat indított. A jogellenes állapot megszüntetése érdekében a korábban is felperes Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) nemcsak újabb pert indított, hanem szakértők bevonásával komplex intézkedési tervet is kidolgozott az iskolai szegregáció felszámolására.

 

A Pécsi Ítélőtábla a napokban meghozott jogerős döntésében megállapította mind a korábbi, mind a jelenlegi fenntartó mulasztásos jogsértését, valamint elmeszelte az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, amely a bíróság szerint nem tett meg mindent a roma gyerekek iskolai diszkriminációja ellen.

 

(romasajtokozpont.hu)

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
A gyerekek igazán tudnak örülni az ajándékoknak
Sok családban megszokott dolog, hogy az olyan ünnepeken, mint a karácsony, csak a gyerekek kapnak nagy ajándékokat, a felnőttek egymás között csak jelképes figyelmességek...
2024-04-09 19:37:46, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Idén sok változással kell számolni, ezért még azoknak is, akik komoly begyakorolt autópálya-matrica vásárlási ...
Bővebben >>