Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Bernát, Felícia napja van.
Elváltak haragos útjaik
2025-05-10 11:42:35
Elváltak haragos útjaik

Elváltak haragos útjaik

Nem a vidéki emberek gondjai tárultak fel előtte, hanem pártja és alighanem saját erőtlensége, korszerűtlensége. Hiába voltak a látszólag gondtalan útibeszámolók, nem lehetett ez az utazás jó érzés, de akkor mintha megértette volna, hogy eljött az idő.

 

Régóta lefelé tartó pálya volt az övé. Teltek a hónapok, az évek, és mind inkább az szólt már csak mellette, hogy ő volt az utolsó politikus, aki le tudta győzni Orbán Viktort. Ebbe kapaszkodott mindenki, aki nem tudta őt elengedni. Volt, aki zseninek, a legnagyobbak közül valónak tartotta. Mintha a tegnapi sikerek, hát még a tegnapelőttiek egyetlen plusz százalékot is hoznának ma a szavazófülkékben, miközben a szinte már az örökkévalóság óta uralkodó miniszterelnököt most kell majd legyőzni. És arra nem neki volt lehetősége - ő azt már régen és sokszor eljátszotta -, arra Magyar Péternek van. Most. Életkorban és politikai pályában is húsz év van közöttük – valóban múlt és jövő. A népszerűségi mutatók meg kegyetlen pontossággal jelezték is, hogy ki volt lenn és ki van fent. 

 

Magyarország azonban csak a visszavonulását bejelentett pártelnöknek nem mutatta meg magát, ami meg a dolgok természetes rendje, hiszen mindenki nyomában könyörtelenül ott liheg saját múltja. „Úgy ránehezedik a jelenünkre, mint valami óriás holtteste” – írja Hawthorne, A skarlát betű szerzője.

 

Az ország azonban végre nagyon is él, tele van várakozással, Magyar Péter jóvoltából annak reményével, hogy véget érhet az Orbán-korszak. Ami csaknem teljes bizonyossággal be is következne, amennyiben még néhány százezren felismernék vagy inkább elismernék, hogy a ’26-os választás saját és családjuk életében is sorsdöntő esemény lesz. Mert a Gonosz ritkán téved kétszer, most azonban elkövette azt a hibát, hogy nem vette komolyan az új trónkövetelőt, hagyott időt neki, hogy megtalálja rejtett képességeit saját magában. Most meg már nem volna kockázatmentes megpróbálni őt kiiktatni, félreállítani. Persze lesznek rá további kísérletek.

 

Egyre többen állnak mellé. Köztük azok, akik eljuttatták hozzá a honvédelmi miniszter rögtön vihart kavart, félelmetes katonai előrejelzését: „Szakítsunk a békementalitással és álljunk át a háború felé vezető út nulladik fázisára”. Ráadásul ez a szomszédunkban dúló háború kellős közepén hangzott el. Ki ne gondolna valamilyen magyar-orosz területi érdekszövetségre? Jó viszont, hogy a baljós szavak szökőárként mosták el a rezsim mindenkinél hevesebb békevágyát. Na és a tegnap leleplezett, Kárpátalján ténykedő magyar hírszerző ügynökök? Csak nem valami revizionista agyrém részét jelenti ez a nulladik fázis? Még most sem nyilvánvaló, hogy egy elmeháborodott ül a miniszterelnöki székben? Honnan fenyeget hát minket a nagyobb veszély? A rezsim oldaláról, vagy az annak megbuktatására készülő Magyar Péter felől?

 

Különös módon, ha róla van szó, sok művelt, intelligens ember ugyanúgy a csalhatatlannak gondolt „megérzései” foglyává válik, mint a tanulatlanok vagy korlátoltak, holott annak a valószínűsége, hogy miniszterelnökként Magyar Péter is nemzete sírásóvá váljon, teljességgel elhanyagolható. Nem fog lealacsonyodni odáig, hogy ugyanazt tegye, amit azok. Az EU 27 tagállamából hánynak a miniszterelnöke épített ki szabályos bűnszövetkezet-hálózatot? Orbán Viktoron kívül egy sem. Logikus, hiszen, az a deviancia és abnormalitás, ami velünk történik tizenöt éve: a nemzeti álom, a felemelkedés előmozdítása helyett az álom eltaposása, soha nem látott nagyságú ingyen pénzügyi források értelmetlen, közönyös elpazarlása. Kevés nemzet veszített ilyen sokat ilyen kevés ember érdekében.

 

A rezsim félreérthetetlenül, pont úgy viszonyul Magyar Péterhez, ahogy üldöző az üldözötthöz, miközben Gyurcsány Ferenc, aki korábban szintén kapott eleget, kezdett kedvező színben feltűnni a kormánymédiában. Mert népszerűtlen pártjára most még nagyobb szüksége van a rezsimnek, mint azelőtt. Korábban csupán a demokrácia imitálására, most viszont egyenesen a megakadályozására.

 

Az „egy az egy ellen” választási stratégia, miként azt a szakértők egyöntetűen javasolják, elhozhatná az Orbán-korszak végét. Ezzel szemben az ismét megosztott ellenzék ismét megmenthetné őt, márpedig ez az elvetemült banda nem fog még egyszer esélyt adni saját eltávolítására. Épp ezért az egyetlen ésszerű, egyúttal morálisan is helyes lépés az, amivel véget lehet vetni az Orbán-rendszernek.

 

És lehet ebben Magyar Péter erőfeszítéseit segíteni, és lehet, bár különböző indokokkal, akadályozni. Ő túlélné saját bukását, de abban nem vagyok biztos, hogy mi is a mienket.

 

További híreink
Ostobaság Gyurcsányozni mostantól
„Tessék abbahagyni a gyurcsányozást!” - mondta Dobrev Klára, aki szerint Gyurcsány helyett a valódi problémákról kellene beszélni.
2025-05-20 10:11:17, Hírek, Színes Bővebben
Közel hétmilliós cuccban emberkedett Mészárosné a gyermekkórházban
Hat és fél millió forint értékű szettben jótékonykodott Várkonyi Andrea a Heim Pál Gyermekkórházban - szúrta ki a hvg.hu.
2025-05-20 10:11:15, Hírek, Színes Bővebben
Tíz millió forint a pécsi gyermekonkológiának
Az MBH Bank 10 millió forint értékű adománnyal támogatja az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítványt.
2025-05-20 02:06:37, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egyszerre elképesztő és végtelenül ízléstelen az a cápázás, amit Orbán Viktor előad, hogy valami rá is vetüljö...
Bővebben >>