Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Emléktábla a Nyugatinál a cigány hősnek, akit azok feledtek el, akiket megmentett – a magyarok
2017-12-11 14:00:41
 Emléktábla a Nyugatinál a cigány hősnek, akit azok feledtek el, akiket megmentett – a magyarok

Emléktábla a Nyugatinál a cigány hősnek, akit azok feledtek el, akiket megmentett – a magyarok

A rendezvényen Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke azt mondta, még soha nem hallotta mástól, hogy olyan világosan fogalmazta volna meg az identitását, a kötődését, mint Puczi Béla, aki akkor is ragaszkodott ahhoz, hogy egyszerre magyar és cigány is, amikor kínozták. Ez nagy helytállás - tette hozzá.

 

Kadét Ernő, a Roma Sajtóközpont munkatársának visszaemlékezése szerint Puczi Béla tiszta gondolkodású, büszke, kemény, egyszerű munkás cigány volt. Amikor ki kellett állni, akkor nem fordított hátat, gondolkodás nélkül segített, mert ő is magyarnak érezte magát.

 

Magyarországra menekülése után tapasztalta meg először, milyen kitaszított cigánynak lenni: Puczi Béla szégyellte magát, amiért Magyarországról nem tudott segíteni Erdélyben maradt családjának.

 

Az ünnepségen egyebek mellett az MSZP és a Momentum Mozgalom is koszorúzott.

 

A Roma Sajtóközpont és az Idetartozunk Egyesület az esemény alkalmából kiadott közös sajtóközleményében azt írta, az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő romák azt kiáltották: "Ne féljetek, magyarok, mert itt vannak a cigányok!".

 

A roma csapat egyik vezetője Puczi Béla volt, akit megtorlásul börtönbe zártak és megkínoztak. Amikor Magyarországra menekült, nem hősként, hanem román cigányként tekintettek rá. Sok hányattatás után 2009-ben hajléktalanként halt meg Budapesten.

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz s...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Amikor az időjárás kellemesre fordul, beköszönt a tavasz, nemcsak a ruhatárunkat frissítjük fel, szívesen újít...
Bővebben >>