Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
Erdő Péter sunnyogását nem tudta szó nélkül hagyni a színházi rendező
2017-10-03 13:00:36
Erdő Péter sunnyogását nem tudta szó nélkül hagyni a színházi rendező

Erdő Péter sunnyogását nem tudta szó nélkül hagyni a színházi rendező

„Kedves Erdő Péter, mint a Magyar Katolikus Egyház vezetőjének azt javaslom, hogy adjon ki egy hivatalos nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy a Magyar Katolikus Egyház a jövőben semmiféle együttérzést nem vállal az elesettekkel, a nyomorgókkal, az elhagyottakkal.

 

Ha már úgysem érdeklődik az ilyen esetek iránt, ha már laza vállrándítással utasítja el, hogy a kiszolgáltatottak védelmében kiálljon, akkor legyen annyira bátor, hogy ezt egyházvezetői minőségében, hivatalosan is megteszi.

 

Legyen végre egyértelmű, hogy a magyar katolikusok nem óhajtanak sem könyörületesek, sem emberségesek lenni: a hazánkban jogosultan tartózkodó idegeneket érseki áldással gyűlölik. Ámen!” – írja Schilling a Facebook-oldalán.

További híreink
Közös EP- és fővárosi listát állít az MSZP, DK és Párbeszéd
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre. Közös európai parlamenti- és fővárosi listát állít a három ...
2024-03-28 21:01:27, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>