Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Angéla napja van.
Erősen kritizálja az ellenzék a DK dk-s árnyékkormányát
2022-09-27 17:26:47
Erősen kritizálja az ellenzék a DK dk-s árnyékkormányát

Erősen kritizálja az ellenzék a DK dk-s árnyékkormányát

A közvélemény-kutatások szerint az ellenzéki erősorrend élén áll a Demokratikus Koalíció, amely az ellenzéki térfélen a politikai kezdeményezést is átvette azzal, hogy árnyékkormányt alakított.

 

A Demokratikus Koalíció hosszú hetekig építgette a készülődés politikai kommunikációját, míg végre kiderült, hogy Dobrev Klára vezetésével egy árnyékkormány megalakítására készültek.

 

„Az ellenzék legnagyobb pártja, a Demokratikus Koalíció elindul, árnyékkormányt alakít, de nyitottan. Nyitottan és befogadva várunk mindenkit, aki csatlakozni akar, jöjjön bármelyik pártból” – jelentette ki Dobrev Klára. „Jöjjenek, várjuk őket, bármely ellenzéki pártból is jöjjenek, de mi elindulunk, nem várunk tovább, mert Magyarországnak erre van szüksége” – tette hozzá.

 

Az árnyékminiszterek megnevezésénél azonban kiderült, hogy két kivétellel a DK aktív politikusai kerültek be Dobrev Klára árnyékkormányába. Az ATV-nek adott interjújában Dobrev Klára arról beszélt, hogy voltak olyan politikusok, akikkel egyeztettek az árnyékkormánnyal kapcsolatban, de végül a pártjuk „letiltotta” őket.

 

Az ellenzéki összefogás volt miniszterelnök-jelöltje szerint Dobrev Klára árnyékkormány-alakításával a DK „az ellenzékiséget szeretné kisajátítani”, és a kérdés az, hogy „ezt a Fidesz leváltása vagy hatalmon tartása érdekében teszi”. A Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) közölte: nem kívánnak Orbán Viktor árnyékában dolgozni, ezért „ki fognak állni a fényre” a tiszták koalíciójával – idézte az Index.

 

Márki-Zay Péternél visszafogottabban, de a többi ellenzéki pártban is hűvösen reagáltak a DK árnyékkormányára. Donáth Anna európai parlamenti képviselő, a Momentum korábbi elnöke az Indexnek adott interjújában úgy fogalmazott: Magyarország következő kormánya nem ma és nem holnap fog felállni, ezért a tagjairól sem most fog döntés születni. Az ellenzéki politikus hozzátette: legyen bármilyen erős, egy kisebbség nem fog kormányt váltani. Arra hívta fel a figyelmet, hogy április 3-án világos üzenetet kaptak az ellenzéki pártok: nem áll választói többség a jelenlegi ellenzék mellett.

 

„Nem tartották sem elég hitelesnek, sem elég meggyőzőnek ezt az alternatívát. A többség támogatása nélkül pedig csak a vesztesek között lehet valaki a legerősebb” – fogalmazott Donáth Anna, aki arra is kitért, hogy az ellenzéknek meg kell újulni szellemileg, szervezetileg és a politikusok szintjén is – írja a portál.

 

További híreink
A leggyakoribb CBD élelmiszerek a piacon
Mivel manapság egyre több figyelmet kap a CBD és az egészségre gyakorolt jótékony hatásai, ezért az utóbbi időben a belőle készült termékek kínálata is kibővült.
2023-05-29 11:34:21, Hírek, Aktuális Bővebben
Egy természetes bőrápolási módszer, amely valóban működik
A CBD kozmetikumokkal történő bőrápolás igazán trendi téma lett az utóbbi időben, de az interneten elég nehéz velük kapcsolatban megbízható információkat találni. Sokan u...
2023-05-29 11:26:02, Hírek, Aktuális Bővebben
A SzínHáz borai: Rozé ‘22 és a Summa Merlot
Folytatódik a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Tudományegyetem együttműködése.
2023-05-26 22:58:29, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Országos Jótékonysági Vadásztársaság adományából speciális gyógyszerporlasztó és lélegeztető gép párásításá...
Bővebben >>