Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
Erről ennyit: Weber nem volt jelen, így nem került napirendre a Fidesz kizárása
2019-03-07 15:00:15
Erről ennyit: Weber nem volt jelen, így nem került napirendre a Fidesz kizárása

Erről ennyit: Weber nem volt jelen, így nem került napirendre a Fidesz kizárása

A névtelenséget kérő illetékesek arról számoltak be, hogy Manfred Weber, az EPP lista- és frakcióvezetője nem tudott részt venni az ülésen, és azt kérte, hogy az ügyről az ő jelenlétében tárgyaljanak.

 

Erre az Európai Parlament jövő heti strasbourgi plenáris ülésszakán, a konzervatív pártcsalád frakciójának következő ülésén lesz alkalom.

 

Weber kedden ultimátumot adott a magyar kormánypártnak, elmondta, hogy mely feltételekkel kerülheti el a kizárást. Az első a Brüsszel.ellenes kampány azonnali és véglelges leállítása, a második bocsánatkérés az pártcsalád tagjaitól, a harmadik pedig a Közép-Európai Egyetem budapesti működésének a biztosítása.

 

Deutsch Tamás az ATV-nek azt mondta a bocsánatkérésről, hogy nagyon csodálkozna ezen. „Azért ez nem egy babazsúr, ahol kicsit meghúztad a copfomat is ez fáj nekem. Ennél jóval komolyabb ember Manfred Weber” – fogalmazott a fideszes EP-képviselő.

 

Deutsch szerint "ma jelen pillanatban nincs olyan EU-s ország, ahol a mérsékelt balközép vagy a mérsékelt jobboldal közé tartozó politikai erők közül többen tucatnyi kérdésben ne kritizálná azt, amit Brüsszel csinál az Európai Unió jövőjével kapcsolatban".

 

Arról nem beszélt, hogy más országoknál még nem fordult elő olyan, hogy pontról pontra cáfolta volna az Európai Bizottság a kormány kampányának állításait. Ahogy arra sem, hogy az Európai Néppárt tagja Junckert, az EB néppárti elnökét támadta volna kampányában.

 

 

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz s...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
Bővebben >>