Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
Extrémsport: víz alatti hoki Szentendrén
2016-05-18 21:21:03
Extrémsport: víz alatti hoki Szentendrén

Extrémsport: víz alatti hoki Szentendrén

A szervezők legalább húsz csapat részvételére számítanak. A tornának a szentendrei Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont ad otthont, míg a díjkiosztó Budapesten lesz.

 

„A cél, hogy minél erősebb viadalt láthassunk s a magyarok a lehető legtöbbet tanulhassák belőle, erős ellenfelekkel készülhessenek” – hangsúlyozta az MBSZ víz alatti hoki szakbizottságának elnöke. Cserkúthy András szerint a magyarok az elmúlt egy-két évben szintet ugrottak, és a közép-európai viadalok már nem jelentenek igazi kihívást.

 

A júniusi verseny mezőnye ígéretesen alakul, máris számos országból jelentkeztek, többek között Törökországból, Angliából, Belgiumból, Svájcból, Franciaországból, Szlovéniából, valamint egy izraeli csapat is jelezte indulási szándékát.

 

A magyarok a tervek szerint a női és a férfi divízióban is indítanak csapatot. Cserkúthy András elmondása szerint az együttesekbe kerülésért áprilisban válogatót rendeztek: a teljesítményes búvárúszások, technikai felmérések és egymás elleni küzdelem során alakultak ki a Budapest Openen vízbe szálló keretek.

További híreink
Mindenki álma és rémálma egyszerre: az első randi!
Az talán ma már nem is kérdés, hogy a kapcsolatok java része az internetes portálokon kezdődik. Akár a közösségi oldalakat, akár a társkereső portálokat nézzük, mindegy...
2024-04-18 12:07:52, Hírek, Sport Bővebben
Hogyan érdemes a vakolt falat festeni?
Mind kül-, mind pedig beltéren változatlan népszerűségnek örvend a vakolás, amely egy kifejezetten nagy múltra visszatekintő építési művelet. A kültéri vakolat nem csupán...
2024-04-16 09:42:07, Hírek, Sport Bővebben
Ne felejts el játszani!
Azt mondják, sosem öregszik meg az, aki nem felejt el játszani. Természetesen más játékok kerülnek terítékre gyermek-, illetve felnőttkorban, de a lényeg az, hogy mindket...
2024-04-09 17:58:00, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az építőipari megrendelések csökkenése magával hozza a külföldi, uniós munkavállalás lehetősége iránti fokozot...
Bővebben >>