Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Őrs napja van.
Ezrek tiltakoztak hétfőn este Budapesten a színházak függetlensége mellett
2019-12-10 13:10:32
Ezrek tiltakoztak hétfőn este Budapesten a színházak függetlensége mellett

Ezrek tiltakoztak hétfőn este Budapesten a színházak függetlensége mellett

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott javaslat hétfőn került fel a Parlament honlapjára, de még a tüntetés előtt több olyan pontot is kihúztak belőle, ami a korábban nyilvánosságra került változatban még szerepelt.

 

Így kimaradt belőle a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) átalakítása, az emberi erőforrás miniszter egyetértési joga a színházigazgatók kinevezéséhez, és a független színházak támogatásának tilalma is. Nem része a törvényjavaslatnak a tervezett Magyar Nemzeti Kultúrközpont sem.

 

A Nemzeti Kulturális Tanács felállítása azonban része a tervezetnek, és a javaslat különbséget tesz állami és önkormányzati fenntartású színházak között. Amennyiben az önkormányzat nem tud minden forrást fedezni (mint a fővárosi színházak esetében), az önkormányzat a kormányhoz közös működtetésre vonatkozó kérelmet terjeszthet elő, amit a kormány megvizsgál – foglalta össze a jelenlegi helyzetet a Papageno.

 

A Független Előadóművészeti Szövetség petíciót fogalmazott meg, amelyben úgy fogalmazott: a tervezet a “magyar kulturális élet szisztematikus szétverését” jelenti, mindemellett “egyik napról a másikra, egy tollvonással lehetetlenítik el a színházak önálló, szabad működését. Ezzel évi 7 millió nézőt vesznek semmibe.”

 

Petíciójukat már 50 ezer ember írta alá, a célként kitűzött aláírás 100 ezer ember.

További híreink
Akit puskatussal agyonvernek, ne írja meg a világirodalom történetét
Mondják, hogy valamikor a Scsokinói járás első titkára tartott egy előadást, amelyen azt ecsetelte, hogy a Szovjetunió csodás kulturális fejlődésére mi sem jellemzőbb, ...
2020-07-11 17:55:30, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Négyszeres áron adhatja a tűzifát az Agrárminisztérium – egy volt államtitkára intézi
A programot lebonyolító Országos Erdészeti Egyesület 40 millió forintot kap mindezért: az egyesület elnöke, Zambó Péter korábban az Agrárminisztérium erdőkért és földügye...
2020-07-11 17:55:28, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Valakiknek bejött a Puskás Aréna: 720 millió a szimpla fenntartása egy évben
A végleges ára 190 milliárd forint volt és a fenntartása sem egy kis összeg. Mint a G7 beszámolt róla, a komplexumot kezelő Nemzeti Sportközpontok a különböző feladatokra...
2020-07-11 17:55:26, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A küzdősportok népszerűsége tagadhatatlan. Különleges mozgásanyagának hála, a test és a szellem sokoldalú fejl...
Bővebben >>