Miután „ukrajnázott" Győrben, és azt üvöltötte a magyar emberek arcába, hogy „nem a magyarok mellett álltok", volt egyetlen őszinte pillanata, amit már nagyon rég nem láthattunk tőle. Félelem és bánat látszódott a szemében, ami lehet csak a hatalom elvesztése miatti félelem, de én őszintén remélem, hogy némi szégyent is érzett, mert meglátta, hogy pontosan azzá vált, ami ellen korábban harcolt.

Van egy olyan érzésem, hogy ez utóbbit csak én szeretném belelátni, de én tényleg remélem, hogy egyszer őt is megrázza mindaz a pusztítás, amit ezen a nemzeten véghez vitt. Itt nem is az ellopott pénzre gondolok, hanem arra, ahogy megosztotta a magyar embereket, és arra ahogy az elesettekkel bánt.

Az, hogy minden empátia nélkül képes volt „gyilkosnak" nevezni az intézetis gyerekeket, hogy ezzel fedje el, hogy nem törődve velük vadállatokre, és pedofilokra bízta őket sokkal nagyobb bűn az ezermilliárdok ellopása.

Egy nemzet nagysága abban mutatkozik meg, hogyan bánik az elesettekkel. Legyen az akár egy bukott miniszterelnök.

Adjuk meg neki azt az empátiát, amit ő a gyerekeknek is képtelen volt megadni! Ez persze nem jelent bűnbocsánatot.

(Neurotic – X-oldal)