Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Lázár napja van.
Feljelentették Novák Elődöt
2016-01-21 14:15:23
Feljelentették Novák Elődöt

Feljelentették Novák Elődöt

A jobbikos vezér az alábbi szöveget jelentette meg a közösségi oldalán:

 

„30 évre titkosították ezt a kormányjavaslatot, s most ennek közzétételéért 3 éves szabadságvesztést is kaphatok, de a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlva (s mentelmi jogomról lemondva) akkor is felhívom a figyelmet rá, hogy abszurd módon titkosítják még ezt az Alaptörvény-módosító javaslatot is, amihez még csak háttéranyagot sem kaptunk az összpárti(nak tervezett) egyeztetésen a Honvédelmi Minisztériumban, hogy pl. mit értenek terrorveszélyen, amire hivatkozva (bemondásra) a kormány szinte bármit megtehetne, kontroll nélkül: az egész országban lekapcsolhatnák az internetet, beszüntethetnék az általuk kívánt médiumokat, felfüggeszthetnék a gyülekezési jogot, kijárási tilalmat rendelhetnének el, kitelepíthetnék az ország valamely részén élőket, akárhogy korlátozhatnák a járműforgalmat, elkobozhatnák ’a biztonságot veszélyeztetők’ vagyonát, bevezethetnék a jegyrendszert…”

 

 

Egy fideszes önkormányzati képviselő, Tényi István már tegnap bejelentést tett az ügyészségen ismeretlen elkövető ellen hivatali visszaélés gyanújával. Tényi szerint a nem nyilvános minősítéssel ellátott kormányzati dokumentum közszemlére tétele jogtalan hátrányt jelenthet, melynek során a hivatalos személy túlléphette a hatáskörét, megszeghette hivatali kötelességét, és hivatali helyzetével is visszaélhetett.

 

Minősített adattal való visszaélés gyanúja miatt a BRFK-nál is közérdekű bejelentést tett az ügyben, hozzátéve, hogy a vonatkozó rendelkezések alapján a feljelentésre valójában a titokgazda jogosult.

 

Tényi István V. kerületi önkormányzati képviselő nem mellesleg a Fidesz önjáró „hivatásos feljelentője”: az Ökotárs elleni belépője után már szinte hetente talál újabb célpontot, nem ritkán pártja saját baromfiudvarában is.

Utoljára frissítve: 2016-01-21 15:26:02

További híreink
Páva-tánc Pécsett: a polgármester Páva Zsolt kiutasította Sorost
Hiába hívták a városát csődközeli helyzetbe navigált Páva Zsoltot, nem volt hajlandó megnézni, mivel foglalkozik a szervezet, amit Soros György miatt nyilvánított nemkívá...
2017-12-16 18:00:12, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Egy - immár volt – MSZP-s képviselőt tartóztattak le
A 24.hu értesülései szerint őrizetbe vették Simonka Csabát, az MSZP óbudai önkormányzati képviselőjét.
2017-12-16 16:00:52, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Újabb 2,3 milliárdnyi közpénzt kap a felcsúti futballakadémia
További milliárdok érkezhetnek a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványhoz, miután a Magyar Labdarúgó-szövetség a napokban jóváhagyta a szervezet idei sportfejlesztés...
2017-12-16 15:00:26, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Továbbra is Ókovács Szilveszter vezetheti a Magyar Állami Operaházat, főigazgatói megbízatása 2018. február 15...
Bővebben >>