Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Felmondott tizenkét tanár a Budai Nagy Antal Gimnáziumban
2018-09-21 14:30:55
 Felmondott tizenkét tanár a Budai Nagy Antal Gimnáziumban

Felmondott tizenkét tanár a Budai Nagy Antal Gimnáziumban

Egy szülői tájékoztatás alapján arról ír az Eduline, hogy a gimnázium tanári karából a nyár folyamán tizenketten mondtak fel. A felmondók egy része már nyáron közölte, hogy máshová megy dolgozni, de olyan kolléga is volt, aki a tanév megkezdését követően mondott fel.

 

Ezt a portálnak egy, a neve elhallgatását kérő, jelenleg is az iskolában dolgozó tanár is megerősítette. A legtöbben a XXII. kerület más iskoláiban helyezkedtek el, de mentek tanárok a Kempelen Farkas Gimnáziumba, a Szent Imre Gimnáziumba és a Piarista Gimnáziumba is.

 

Az Eduline információja szerint az iskola igazgatója kijelentette, hogy élni fog a két hónapos felmondási idő „ledolgoztatásával”, vagyis vannak olyan pedagógusok, akik emiatt jelenleg még a gimnáziumban tanítanak.

 

A lapnak nyilatkozó szülők az igazgatót teszik felelőssé a kialakult helyzet miatt, szerintük ugyanis a tanárok eddig is nehezen tudtak vele együtt dolgozni.

 

(kép: archív)

További híreink
Közös EP- és fővárosi listát állít az MSZP, DK és Párbeszéd
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre. Közös európai parlamenti- és fővárosi listát állít a három ...
2024-03-28 21:01:27, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az EU PAL-COPD az első olyan nagyszabású nemzetközi vizsgálat, amelynek célja a palliatív ellátás beépítése a...
Bővebben >>