Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Friderikusz: Az az Orbán, akivel én jóban voltam, egy másik ember volt
2016-10-14 19:10:35
Friderikusz: Az az Orbán, akivel én jóban voltam, egy másik ember volt

Friderikusz: Az az Orbán, akivel én jóban voltam, egy másik ember volt

Az Indexnek adott interjúban Friderikusz a TV2-től való távozásának okaként főként a politikai lejárató-kampányokat említi:

 

„Szóval, amikor roppant szakmaiatlan és aljas módon előbb Pukli Istvánt, a Tanítanék Mozgalom akkori vezéralakját, majd Juhász Pétert, az Együtt alelnökét próbálták meg lejáratni a TV2 Tények című adásában, kizárólag a Fidesz-kormány elvtelen szempontjait kiszolgálva, határozottan kezdett valami ellenanyag termelődni bennem, és azt gondoltam, ha ez így megy tovább, nekem innen el kell menni.”

 

Friderikusz arról is beszél, hogy a rendszerváltás utáni években ismerkedett meg Andy Vajnával, aki távozása után hónapokig többször próbálta visszacsábítani a TV2-höz. „Kitartóan nem tudta vagy nem akarta megérteni, hogy súlyos politikai és morális okai vannak a távozásomnak” – fogalmazott Friderikusz. Szerinte Vajna sok szempontból nem érti, hol él: „Nem mentegetni akarom, de szerintem nincs tisztában a jelenlegi politika borzalmas természetével és zsarnoki-zsákmányszerző működési mechanizmusával.”

 

Friderikusz elmondta, ma már semmilyen kapcsolatban nincs Orbán Viktorral. „Valaha jóban voltunk, de az, akivel én jóban voltam, egy másik ember volt. A tudatmódosulás olyan esetével van dolgunk, amely a mából nézve megmagyarázhatatlan.” Szerinte az egykori Orbán semmit sem fogadna el abból, amit és ahogy a mai Orbán tesz.

 

Arról is beszélt, hogy az ATV-n futó beszélgetős műsorának első két félévéért egyáltalán nem kapott pénzt a csatornától, az OTP-tól kellett támogatást kérnie a műsor elkészítéséhez.

 

Elmondta, az ATV-t irányító Németh Szilárdot 32-33 éves kora ellenére minden tekintetben az apja, a Hit Gyülekezetét vezető Németh Sándor irányítja, „ezt mindenki tudja és így is tartja odabent. És ahogy közelről láthattam, ketten együtt teszik tönkre a tévéjüket. Szilárd nagyon kedves amatőr, aki tényleg szenvedélyesen szereti a televíziózást, de szakértelme nem sok van hozzá. Az apukája megvette neki az ATV-t, és gyermeki rajongással, ám szakmailag dilettáns módon üzemelteti.”

 

A Facebookon reagált Friderikusz Sándor vádjaira Németh Sándor, a Hit Gyülekezet vezetője (a gyülekezet csatorna tulajdonosa). Friderikusz az Indexnek adott interjúban arról beszél, hogy Németh találkozott Andy Vajnával és Habony Árpáddal is. A műsorvezető szerint a Hit Gyülekezete vezetője azzal vádolta, hogy eltúlzott kritikával illeti műsorában a miniszterelnököt. Szerinte a műsor folytatását is Németh Sándor kaszálta el a fián, Németh Szilárd hírigazgatón keresztül.

 

Németh Sándor szerint ő ilyeneket sose mondott Friderikusznak.

 

“Kedves Sándor, miért adsz a számba olyat, amit soha nem mondtam neked? Nem kértelek számon azért, mint gondolsz Orbán Viktorról, vagy bárki másról és mindig tiszteletben tartottam az álláspontodat és meggyőződésedet, akkor is, ha nem értettem vele egyet.” – idézi az interjút s a Hit Gyülekezete vezetőjének reagálását a 168ora.hu.

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Tegyük tisztába a fogalmakat!
Ma már a legtöbb cégnek szüksége van weboldalra vagy az internetes kereskedéshez webáruházra, és ennek kapcsán kerülnek előtérbe a domain és a tárhely fogalmak, amelyekrő...
2024-03-14 17:32:38, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Manapság már egyáltalán nem furcsa, amikor azt halljuk egy ismerőstől, hogy külföldre megy tanulni vagy dolgoz...
Bővebben >>