Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Friderikusz nem látja már értelmét a tényfeltárásnak Magyarországon
2020-11-04 10:35:36
Friderikusz nem látja már értelmét a tényfeltárásnak Magyarországon

Friderikusz nem látja már értelmét a tényfeltárásnak Magyarországon

Interjút adott a több év után történő tegnapi visszatérése nyomán Friderikusz Sándor a hvg360-nak. A műsorvezető, aki az RTL Klub az Életünk története – Sztárpárok utazása című időutazós műsorral tért vissza, az interjúban többek között azt mondta, valójában egy ideje már nem látja értelmét az úgynevezett tényfeltárásnak Magyarországon, ugyanis aki a közélet iránt kicsit is fogékony, az valószínűleg már ismeri a mostani politikai rendszer működési mechanizmusának lényegét, még ha egy-egy konkrét ügy részleteit pontosan nem is ismerjük.

 

Szerinte arra viszont szükség lenne, hogy legyenek a naponta keletkező hírek kapcsán elemzések, illetve tárják fel az összefüggéseket okos és lényeglátó szakemberek közreműködésével.

 

„De korábban, 2007 és 2009, majd 2013 és 2016 között pontosan ezt csináltam-csináltuk az ATV-ben, aztán hipp-hopp, keddről szerdára megszűnt rá az ATV tulajdonosainak igénye. Persze, csak a hülye nem látta és nem tudja, hogy mi történt és azóta is mi történik az ATV-ben!” – szólt bírálólag Friderikusz, hozzátéve, hogy egyébként mostanra beleunt a hazai közélet és a politika nyomkövetésébe.  (Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója a Friderikusz-műsor megszűnéséről tavaly a Media1-nek érdeklődésére azt nyilatkozta, azért szűnt meg, mert a műsort támogató cég nem hosszabbított a csatornával, így a műsor finanszírozottsága megszűnt.)

 

Friderikusz odaszúrt az állami médiának is: azt mondta, ha Mészáros Lőrinc teljes vagyona az övé lenne, akkor sem vállalná a Közmédia vezetését.

 

A műsorvezető az interjúban szólt arról is, hogy pályája milyen sok göröngyből állt, rengeteg akadály árán sikerült eljutnia oda, ahol tart. Hozzátette: nincs elájulva magától, de néhány műsora azért némi elégedettséggel eltölti, de összességében a hiányérzet mégis nagyobb benne. Úgy vélekedett, ezzel kapcsolatban egyrészt személyes adottságaiban és ezek számos ellentmondásában kell az alapvető okokat keresni, de talán a terep sem volt a legideálisabb a kibontakozáshoz, hiszen aki Magyarországon élt az elmúlt 40–50 évben, akármilyen területen akart is az általában szerény magyar színvonal felett teljesíteni, nem éppen kikövezett utat talált.

 

„A rádiózás, a televíziózás ráadásul egy külön világ: a kevés igazán tehetséges és szorgalmas kivételtől eltekintve, tele szerénytelen, műveletlen és tájékozatlan alakkal, magabiztos féltehetségekkel és magukat túltisztelő dilettánsokkal, akiknek sem értékrendjük, sem világképük nincs. Ők többnyire a véletlennek vagy ismerőseiknek köszönhetően bekerültek a közegbe, és a tehetetlenségi nyomaték – meg a magas díjazás és az abból adódó életszínvonal – ott tartja őket évekre, évtizedekre. Abból sem csinálnak lelkiismereti kérdést, hogy hol ide, hol oda állnak, hol ezt, hol az ellenkezőjét képviselik, sőt, simán beállnak műsort vezetni a NER rádiójába, tévéjébe, ott veszik fel a havi több milliós fizetésüket, miközben magánközegükben, baráti körükben folyamatosan kibeszélik és szidják a gazdáikat, mint a bokrot” – tette hozzá Friderikusz.

 

A műsorvezető azt is elárulta, szeretne egyszer interjút készíteni Ferenc pápával, akit nagyon tisztel. Sok mindent meg is tudna tenni annak érdekében, hogy erre az interjúra sor kerülhessen.

 

(forrás: media1.hu)

 

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz s...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
Bővebben >>