Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Szilvia napja van.
Gyárfás ügyvédje szerint perdöntő bizonyítékok kerültek elő
2025-10-15 09:25:49
Gyárfás ügyvédje szerint perdöntő bizonyítékok kerültek elő

Gyárfás ügyvédje szerint perdöntő bizonyítékok kerültek elő

Mint ismert, Gyárfás Tamás jogerősen hét évet kapott a Fenyő-gyilkosságban való szerepéért. Az ítéletet a Fővárosi Törvényszék hozta, amit a Fővárosi Ítélőtábla is megerősített, ez alapján a Magyar Úszószövetség korábbi elnöke volt az, aki megbízta Portik Tamást Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásával. Közvetlen bizonyíték ugyan nem volt Gyárfás ellen, de a hangfelvételek és egyéb körülmények alapján a bíróság szerint kétséget kizáróan megállapítható Gyárfás Tamás érintettsége – emlékeztetett a 24.hu.

 

A vállalkozó jogi képviselője június 14-én nyújtott be egy felülvizsgálati kérelmet, azt kifogásolták ugyanis, hogy mind az első-, mind a másodfokú bíróság anyagi jogszabályt sértett a minősítés tekintetében.

 

„Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mind a Fővárosi Törvényszék, mind a Fővárosi Ítélőtábla arra alapozva marasztalta el felbujtóként Gyárfást, hogy ő széttárta a karját, illetve bólintott a fejével, ami valójában nem is történt meg” – idézi az ügyvédet a Népszava, aki azt is hozzátette, ha helyt adnak a kérelmüknek, vagy a legfelsőbb bírói fórum hoz egy megfelelő ítéletet az ügyben, vagy hatályon kívül helyezi mind az első, mind a másodfokú ítéletet és új eljárás indult.

 

Egy új eljárásban előkerülhetnek új tanúvallomások, mint ahogy előkerültek már eddig is – hangsúlyozta Zamecsnik Péter, aki ezen új bizonyítékokról nem beszélt konkrétan. Álláspontja szerint ezek olyan bizonyítékok, amelyek „perdöntők lehetnek, nem is kicsit”.

 

A bíróság áprilisi döntése után Gyárfás Tamás májusban kezdte meg a kiszabott börtönbüntetése letöltését.

 

További híreink
Adomány a palackvisszaváltóból
Palackvisszaváltással nyújtott adományokból eddig több mint 87 millió forint gyűlt össze a rászoruló családoknak.
2025-11-12 16:59:35, Hírek, Színes Bővebben
Cseh Katalint kizárja a Momentum, miután „dezertált”
Cseh Katalin, a Momentum országgyűlési képviselője csatlakozik a Barabás Richárd által bejelentett új politikai mozgalomhoz.
2025-11-12 14:39:33, Hírek, Színes Bővebben
Törvényes a terézvárosi Airbnb-rendelet
Terézváros győzött a Kúrián, amely kedden kimondta, hogy nem törvényellenes a városrész Airbnb-rendelete - közölte a VI. kerületi polgármester a Facebook-oldalán.
2025-11-12 09:49:46, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A kisbaba érkezése minden családban új kihívásokat hoz. Az egyik legfontosabb feladat a megfelelő alvóhely kiv...
Bővebben >>