Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Beáta napja van.
Gyilkosa végzett a Budapesten eltűnt amerikai nővel
2024-11-09 09:01:14
 Gyilkosa végzett a Budapesten eltűnt amerikai nővel

Gyilkosa végzett a Budapesten eltűnt amerikai nővel

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság eltűntként körözött egy 31 éves amerikai nőt, aki turistaként érkezett Magyarországra, és egy budapesti szórakozóhelyről tűnt el november 5-én, kedden – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

 

Az eljárást folytató VI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a nő eltűnésével kapcsolatban több gyanús körülményre is felfigyeltek, ami alapján azt sem zárták ki, hogy az illető bűncselekmény áldozata lett. A terézvárosi rendőrök látókörébe került egy férfi, akivel az eltűnt nőt több szórakozóhelyen is látták együtt; azonosították, és egy VII. kerületi lakás előtt elfogták a 37 éves M. L. T. ír állampolgárt.

 

A BRFK tájékoztatása szerint emberölés miatt gyanúsítottként hallgatták ki az ír férfit, aki vallomást tett, és azt is megmutatta a rendőröknek, hogy hol rejtette el a nő holttestét. Őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

További híreink
Bűnügyi felügyelet alatt a kegyetlen nevelőszülők
Bűnügyi felügyelet alá kerültek személyi szabadság megsértése és más bűncselekmény gyanúja miatt a finn nevelőszülők.
2025-03-21 22:01:40, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Bűnösek emberi test tiltott felhasználásában
Illegálisan rendelt száz csontot a klinikaigazgató a boncmestertől.
2025-03-14 23:26:53, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Prostitúcióra kényszerítette a főbérlőjét
A Baranya Vármegyei Főügyészség vádat egy nő ellen, aki szállásadóját prostitúcióra kényszerítette.
2025-03-09 21:54:52, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Tizenegy pécsi bölcsőde csecsemő- és kisgyermeknevelőjének indított életmentő szaktanfolyamot a Pécsi Tudomán...
Bővebben >>