Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
Gyurcsány egyelőre egymilliót nyert Deutschtól
2018-02-20 13:04:44
Gyurcsány egyelőre egymilliót nyert Deutschtól

Gyurcsány egyelőre egymilliót nyert Deutschtól

A fideszes poltikusnak ki kell adnia egy elnézést kérő közleményt, azzal a szöveggel, hogy „Sajnálkozásomat fejezem ki amiatt, hogy valótlanul állítottam, hogy az Altus Zrt. az elnyert uniós megbízása keretében kapott forrásból juttatott 80 millió forintot Czeglédy Csabának."

 

A bíróság Deutschot egymillió forint sérelemdíj megfizetésére is kötelezte – írja a hvg.hu.

 

A döntés elsőfokú, vagyis nem jogerős, de a DK-tól kapott tájékoztatás szerint Deutsch a tárgyaláson nem jelent meg, jogi képviselőt sem küldött, nem nyújtott be semmit, ezért számukra úgy tűnik, az EP-képviselő kiszállt ebből. A DK emiatt azt várja, ez a döntés jogerőre emelkedik.

 

Deutsch Tamás a Facebook oldalán azt írta, nem kaptak tájékoztatást a per időpontjáról, ezért nem voltak ott, de új eljárást fognak kérni. "Nyugi, DK, találkozunk a bíróságon" - üzente vissza.

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz s...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg a...
Bővebben >>