Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Csongor napja van.
Gyurcsány Ferenc megállapodott Molnár Gyulával
2016-08-14 15:30:26
Gyurcsány Ferenc megállapodott Molnár Gyulával

Gyurcsány Ferenc megállapodott Molnár Gyulával

Ugyanazzal a szlogennel vág neki az MSZP és a Demokratikus koalíció a ma kezdődő kvótanépszavazási kampánynak. Mindkét párt a „Maradj otthon, maradj Európában” mondatot tűzi majd a zászlajára. A kifejezést egyébként a Gyurcsány vezette párt használta korábban: ők mondták ki elsőként, hogy bojkottálni kell a népszavazást.

 

A Népszabadság által megkeresett DK-s politikusok szerint most nincs jelentősége az elsőbbség kérdésének, hiszen a cél közös, ezért a két párt arra buzdítja híveiket, hogy vegyenek részt a másik szervezet rendezvényein.  A szocialista politikusok arra kérik a választóikat, vegyenek részt a Demokratikus Koalíció október 1-jei akcióján, ahol élőlánccal veszik körbe a Parlamentet, Gyurcsány pedig arra buzdítja híveit, jelenjenek meg október 2-án az MSZP Szabad Európa Nap elnevezésű rendezvényein.

További híreink
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Mit mutat a pénzügyek jövője a kereskedők számára?
A technológia folyamatosan fejlődik, pláne a digitális és pénzügyi világban. Ezzel valószínűleg nem mondtunk újdonságot, viszont az is egyértelműen látszik, hogy a fejlőd...
2024-04-09 17:47:05, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Romos, penészes cserelakást ajánlott a MÁV a mini-Dubaj helyett
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj miatt mondták fel – írja a Hvg. A 27 bérlőből mindössze 4 fog...
2024-04-04 17:38:50, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Pia, drog, függőségek. Bár a probléma minden esetben összetett, a legújabb kutatások szerint a háttérben ADHD ...
Bővebben >>