Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Gyurcsány: Megtesszük, amit más csak megúszna
2013-10-29 16:43:16
Gyurcsány: Megtesszük, amit más csak megúszna

Gyurcsány: Megtesszük, amit más csak megúszna

Gyurcsány Ferenc a budapesti Szabadság téri akció után döntött úgy, hogy Szegeden is hasonló fogadónapot tart, amelyen több százan keresték fel a párt elnökét, hogy elmondják gondjukat, problémájukat.

 

A Demokratikus Koalíció elnöke elmondta: október 23-án a közös színpadon már kijelentette, nem kell aggódni a DK-ért, mert az parlamenti párt lesz 2014-ben, és nem kell aggódni érte sem: - Bárhogy is állapodunk meg, fel fogom szántani az országot, hogy reményt és hitet adjak a változást akaróknak – mondta Gyurcsány Ferenc, majd hozzátette: „az őszi mélyszántás elkezdődött” ennek egyik első állomása Szeged. A Demokratikus Koalíció elnöke megköszönte a helyieknek és a környékbelieknek, hogy eljöttek hozzá, és megosztották vele gondolataikat, problémáikat.

 

- Nem válogattunk azok közt, akik eljöttek, mindenkit meghallgatunk – mondta a DK elnöke, aki felhívta a figyelmet a nap legdrámaibb megjegyzésére, amelyet az egyik szegedi beszélgetőpartnere tett: mostanra nem egyszerűen szegénység van, hanem nyomor. - Olyan szintű nélkülözésről számolnak be az emberek, amely az elmúlt évtizedekben elképzelhetetlen volt. A másik leggyakoribb téma, hogy a családtagok külföldre mentek. Sokan kérdezik: visszajönnek-e valaha? Lesz-e olyan helyzet, hogy érdemes legyen visszajönniük? – ismertette a volt miniszterelnök a problémákat.

 

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: ő 2006 óta konzekvensen csakis az igazat mondja, ami politikusként nyilván nem könnyű, de mégsem mondja a mélyszegénységben élőknek, hogy kormányváltás után azonnal napfényes lesz az életük. - Rövidtávon csak gesztusértékű változások lehetségesek – mondta a politikus - Nem lehet azt mondani, hogy megduplázzuk a 27ezer forintos szociális segélyt, mert ha ezt mondanánk, akkor hazudnánk.

 

 Gyurcsány Ferenc és Ujhelyi István, az országgyűlés MSZP-s alelnöke Szegeden



A politikus arra is emlékeztetett: a DK elmondja, amit más csak körülír, megteszi, amit mindenki más csak megúszna. Ennek a szellemében üzent azoknak, akik külföldre mentek. - Ahhoz, hogy visszaszerezzük az erőt a gazdaságba, kell pár év. Akkor szavazzanak ránk, ha van pár évnyi türelmük és megértik, hogy miért kell ez a türelem.

 

Az őszinteség hangja egyedülálló hang a demokratikus oldalon is – jelentette ki a DK elnöke - Enélkül az ország nem lesz nyugatos polgári világ. A választók nagy része egyszer azt fogja mondani, a DK-nak volt igaza.

 

Gyurcsány Ferenc azt is leszögezte: nem ígérgetni kell, nem kell belemenni a rezsicsökkentő gügyögésébe, és főleg nem kell gyereknek nézni a magyar állampolgárokat, azt kell elmondani: nincsen ingyen ebéd, és mindenkinek erőfeszítést kell tenni.

 

Az ellenzéki politikus úgy véli, pártjának egyre gyarapodó támogatása annak köszönhető, hogy következetesen tarják magukat ahhoz, hogy nincs alku és nincs kompromisszum Orbánnal. Másrészt pedig egy mérsékelt politika jellemzi a jövőre vonatkozó programban. - Nem azért nem ígérjük, hogy ingyenes felsőoktatás lesz, mert nem lenne jó, hanem mert nincs rá lehetőség. Ehhez kell politikai bátorság, de őszintének kell lenni – szögezte le a pártelnök, aki azt is hozzátette, mindenki, aki kedden elment a beszélgetésre, ezt az őszinte hangot igényelte.

 

Gyurcsány Ferenc azt is elmondta, jelen pillanatban önállóan készülnek a választásra: „Bízz Istenben de tartsd szárazon a puskaport” idézte  Cromwellt a politikus, aki kijelentette, hogy utolsó pillanatig képviselik az összefogás ügyét. Ha mégsem valósul meg, akkor egyedül viszik sikerre a pártot.

 

Gyurcsány Ferenc bemutatta a DK Csongrád megyei jelöltjeit is. Mint elmondta, a Demokratikus Koalíció az első párt, amely már döntött mind a 106 jelöltről.  Csongrád megyében Binszki József, Csóti Zsombor, Buzás Anna és Nagy Huszein Tibor indulnak el.


-naan-

 

 

Utoljára frissítve: 2013-11-04 10:26:04

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
A gyerekek igazán tudnak örülni az ajándékoknak
Sok családban megszokott dolog, hogy az olyan ünnepeken, mint a karácsony, csak a gyerekek kapnak nagy ajándékokat, a felnőttek egymás között csak jelképes figyelmességek...
2024-04-09 19:37:46, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nem véletlen, hogy elődeink igen sok színes és érdekes szokással ünnepelték a húsvétot.
Bővebben >>