Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Gyurcsányék felmondanák a vatikáni szerződést
2013-11-06 12:00:21
Gyurcsányék felmondanák a vatikáni szerződést

Gyurcsányék felmondanák a vatikáni szerződést

A közvélemény a sajtóból értesülhetett arról, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tárgyalásokat folytatott a Szentszék képviselőjével a Magyar Köztársaság és a Szentszék között 1997-ben kötött megállapodás módosításáról, és az egyezményt parafálták is.

 

Magáról a módosításról azonban nem csak, hogy nem lehetett megtudni semmit, de mind a miniszterelnök-helyettes, mind az egyházi ügyekért felelős államtitkár azt nyilatkozta, hogy azt majd csak a parlamenti ratifikálás után hozzák nyilvánosságra. Mint Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője sajtótájékoztatón bejelentette, Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke írásbeli kérdést intézett az ügyben a miniszterelnökhöz, aziránt érdeklődve, mire való ez a nagy titkolózás. A pártelnök egyúttal az országgyűlési törvényben biztosított jogára hivatkozva ki is kérte az egyezmény szövegét a miniszterelnöktől.

 

Gréczy kifejtette: a modern nemzetközi jogrend egyik alapelve az államközi szerződések nyilvánossága, az Orbán-rendszer ezzel a titkolózással ezt az alapelvet sérti meg. Érthetetlennek nevezte, hogyan kívánja a kormány ratifikáltatni a parlamenti képviselőkkel az egyezményt, ha annak szövegét majd csak a ratifikálás után akarják nyilvánosságra hozni. Érzékeltette azt is, hogy erős a gyanú: itt a Vatikán-mutyi, a titkolózás oka a módosított egyezményben az egyházaknak ígért bőkezű finanszírozás. A Magyar Nemzet értesülése szerint ugyanis a módosítás érinti az egyszázalékos SZJA-felajánlást, az oktatási rendszert, ráadásul pedig szekularizáció-ellenes lépésekre is készül a kormány. Mint hozzátette: nem szeretnék, ha a Vatileaks-iratokból kéne utólag megtudni, mit művelt megint Orbán Viktor kormánya az emberek háta mögött.

 

A szóvivő jelezte: az egyezmény szövegének ismeretében a párt további kérdésekre is választ vár. Minthogy a miniszterelnök-helyettes sajtónyilatkozatában azt jelezte, hogy a módosított egyezmény értelmében a jövőben az államival azonos módon fogják biztosítani a katolikus egyházi intézmények finanszírozását, kíváncsiak például arra, hogy a katolikus intézmények finanszírozását eddig nem az államival azonos módon biztosították-e. A párt aziránt is érdeklődik, vajon a megállapodásban foglaltakat már a 2014. évi költségvetés tervezésénél is érvényesítették-e, és ha igen, mennyivel jelent ez nagyobb kiadást a költségvetésnek, mintha azt a korábbi megállapodásban foglaltak szerint tervezték volna.

 

Gréczy Zsolt bejelentette: a Demokratikus Koalíció azt kezdeményezi, hogy a jövőre hivatalba lépő demokratikus kormány mondja föl a vatikáni szerződést, és az abban szabályozott kérdésekről kezdjen teljesen új tárgyalásokat a Szentszékkel. 

 

 

- óZ - 

 

Utoljára frissítve: 2013-11-06 12:04:30

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
A gyerekek igazán tudnak örülni az ajándékoknak
Sok családban megszokott dolog, hogy az olyan ünnepeken, mint a karácsony, csak a gyerekek kapnak nagy ajándékokat, a felnőttek egymás között csak jelképes figyelmességek...
2024-04-09 19:37:46, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>