„Általánosságban tényleg könnyebb az élet Németországban. (...) Szerintem lehet nagyon boldog az ember Magyarországon, lehet kevésbé szigorú a piacgazdaságot, a demokráciát még csak két évtizede gyakorló emberekkel (egyben önmagával) szemben, élhet itt is őszinte és fontos értékek mentén. Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.”

Ezen sorokat 2010. október 25-én írta blogjában Novák Katalin, aki akkoriban költözött vissza Magyarországra, hogy a Külügyminisztériumban dolgozzon. Az azóta már törölt blogból a 444.hu szemlézett. A portál jellemzése szerint a blog.hu-n vezetett blogja klasszikus anyukablog volt, amiben általában az aktuális hóhelyzetet vagy az óvodai viszonyokat taglalta elképesztő szójátékkal a címében: S(ch) mi itten – merthogy Németországban Schmitten városában éltek, miután férje, Veres István a European Central Banknál dolgozott Frankfurtban.

Ekkortájt még nem sejtette, hogy milyen karriert fog befutni, ugyanis 2010 márciusában a következőket írta: „Nem vagyok - és várhatóan nem is leszek - olyan pozícióban, hogy botrányra éhes újságírók virtuális életem szennyesében kutatva rám vagy családomra nézve terhelő félmondatokat emeljenek ki a Schmitten-blogból...”

Ebben a hónapban keletkezett egy másik bejegyzése, melyben a magyarországi és a németországi óvónőket hasonlította össze: „A hozzáállás, de a megbecsülés, az anyagi és erkölcsi elismerés is lehet az oka az óvónők viselkedése terén tapasztalt különbségeknek. Még nem sikerült úgy belépnem a csoportszobába, hogy az óvónő éppen ne játszott, rajzolt, zenélt vagy beszélgetett volna a gyerekekkel, nem láttam őket még sem cigarettázni, sem kávézgatni, sem unottan, fásultan, megtört arccal ücsörögni egy íróasztalnál.” Szintén ekkortájt fejtegette, hogy németországi életük egy „aranykalitka”.

„...Lássuk be, hogy a munka- és életkörülmények igen kedvezőek, és a fizetés sem mérhető az otthonihoz. (...) A kalitka - ami talán csak azért az, mert mindenki hazavágyódik kicsit, illetve a többségben belül motoz valami tett- és karriervágy - tehát arany, és az ajtaja is nyitva van. A kirepülés azonban nehéz és sok esetben szárnyat szegő elhatározás.”

Egyszer arról is elmélkedett, amikor már sokáig betegek a gyerekek, mennyire hiányzik neki az óvoda.

„Már számolom a perceket holnap reggelig, amikor végre néhány órára egyre redukálódik az itthon lévő gyerekek száma... kezdem unni a legózást, az Annapeti-mesélést, a közös főzést, takarítást, hólapátolást”.

(forrás: nepszava.hu)